2018. november 21., szerda - Olivér
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeSzijjártó Salgótarjánban

Szijjártó Salgótarjánban: Magyarország erősebb, versenyképessége javult


Magyarország ma erősebb, mint volt, versenyképessége javult - jelentette ki a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára kedden, a salgótarjáni Tarján Glass Kft.-nél tartott vállalkozói fórumon.

Szijjártó Péter001

 

A gazdasági világválság kitörése után Magyarország válaszút elé került: túlélésre játszik, vagy megpróbálja kihasználni azokat a lehetőségeket, amelyek lehetővé teszik, hogy a gazdaság a régi hibák miatt ne kerüljön újra kedvezőtlen helyzetbe - mondta Szijjártó Péter. Kifejtette: a stratégiai együttműködés a nagyvállalatokkal egyben a kis- és közepes vállalkozások érdekeit is szolgálja, hiszen ezek a nagyobb cégek beszállítói és a magyar munkavállalók 75 százalékát foglalkoztatják.


Visszás helyzetet teremt azonban, hogy ezek a vállalkozások a magyar exportból csak 20 százalékos arányban részesednek - tette hozzá. Ezen az arányon kormányzati szerepvállalással is változtatni kell a jövőben, ezért hozták létre a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-t is.


Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz-KDNP), Salgótarján polgármestere a fórumon kifejtette, hogy a nógrádi megyeszékhely legfontosabb kérdése a munkanélküliség alakulása: az elmúlt időszakban 300 új munkahely jött létre a salgótarjáni vállalkozások fejlesztési kedvének köszönhetően. Becsó Zsolt (Fidesz-KDNP), a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke a stratégiai célok között említette a 21-es főút négysávossá bővítését, hogy a hátrányos helyzetű Kelet-Nógrád is bekerülhessen az ország vérkeringésébe.


Kerekes György, az MNKH vezérigazgatója kifejtette, hogy a zrt. magyar termékek menedzselésével foglalkozik a külpiacokon, komplex szolgáltatást nyújt, a vállalkozások felkészítésétől a logisztikai megszervezéséig, siker esetén is mindössze 2 százalékos jutalékért. A cég egyik célja, hogy a közvetlen Európán kívüli magyar export arányát hosszú távon növeljék, mert a magyar termékek nagy része így is harmadik ország piacára kerül a közvetítőknek köszönhetően.


A konkrét példák között megemlítette, hogy a rendezvények helyet adó Tarján Glass Kft. egyik terméke, amit öt euróért adnak el, végül 55 euróért talál gazdára.Szijjártó Péter az MTI kérdésére elmondta: a kormány a jövőben a munkát terhelő adók mérséklésére törekszik majd.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

2014-03-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite