2018. november 13., kedd - Szilvia
Keresés a tartalomban
ItthonSzili Katalin: százezrek várják a magáncsőd intézményének bevezetését

Szili Katalin: százezrek várják a magáncsőd intézményének bevezetését


Szili Katalin szerint a kormánypártok hosszú ideje tartó ígéretei ellenére még mindig százezrek várják a helyzetüket segítő jogszabályokat, így például a magánszemélyek csődhelyzetének rendezését.

Szili Katalin


A volt szocialista házelnök, jelenleg független országgyűlési képviselő, a Szociális Unió elnöke az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében emlékeztetett, hogy tavaly augusztusban a magáncsőd intézményének bevezetésére törvényjavaslatot nyújtott be, amelyet a parlament a Fidesz-KDNP tartózkodása miatt nem vett tárgysorozatba. Bár kereszténydemokrata politikusok korábban többször tettek arra utalást, hogy hamarosan elkészül, sőt akár már készen is van egy az övéhez hasonló javaslat, ez mégsem történt meg, a KDNP pedig vasárnap közleményben kérte a családi csődvédelem kodifikációs munkájának felgyorsítását - hangsúlyozta.


Szili Katalin azt írta: előterjesztésében a ténylegesen rászorulóknak adna csődvédelmet, háromévente legfeljebb egy alkalommal a félmillió forintot vagy az egy háztartásban élők háromhavi nettó bevételét meghaladó tartozások után. A Szociális Unió a csődvédelem során vagyonfelügyelő kijelölését is javasolja, aki az adott helyzet megoldására pénzügyi programot dolgozhatna ki.
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke tavaly júliusban arra kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy a kabinet a kormányzati ciklus második felében vezesse be a családok csődvédelmét. A politikus akkor úgy fogalmazott, azért ezt és nem a magáncsőd intézményét kell bevezetni, mert az "ember természetétől fogva családban van". A kormányfő válaszában támogathatónak nevezte a KDNP kérését.


Forrás:MTI/HIR PORT24

 

2013-02-19

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite