2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeSzolgálaton kívüli rendőröket bántalmaztak Salgótarjánban

Szolgálaton kívüli rendőröket bántalmaztak Salgótarjánban


A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 28 és egy 22 éves halmajugrai, valamint egy 39 és egy 22 éves gyöngyösi, továbbá egy 29 éves pásztói férfi ellen.

rendőrségi autó

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2012. október 21-én a hajnali órákban, Salgótarján belvárosában az egyik szórakozóhelyen az öt gyanúsított szóváltásba keveredett egy szolgálaton kívüli rendőrrel. Miután a rendőr távozott a szórakozóhelyről, a csoport tagjai utána mentek és tettleg bántalmazták. A bántalmazott rendőr segítségére egy másik ugyancsak szolgálaton kívüli rendőr sietett, akit az elkövetők szintén bántalmaztak, majd elmenekültek a helyszínről.

A bűncselekmény során az egyik sértett súlyos, a másik könnyű sérüléseket szenvedett.

Tekintettel a bűncselekmény jellegére és arra, hogy az elkövetők egyike korábban hivatalos személy elleni erőszak elkövetése miatt már összetűzésbe került a hatóságokkal, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Terrorelhárítási Központ kirendelése mellett döntött. A TEK munkatársai a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság egységeivel közösen 2012. október 24-én több helyszínen elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket.

Az őrizetbe vett gyanúsítottakkal szemben a további eljárást a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja, és javaslatot tett az illetékes ügyészség felé előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Forrás:Police.hu/HÍR PORT24

 

 

2012-10-24

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite