2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
ItthonSzollár bevállalja, hogy az LMP-re szavazott

Szollár bevállalja, hogy az LMP-re szavazott


Szollár DomokosA választások során elhangzott egyes ígéretek jelentik a csontvázakat, ezek fognak kidőlni - mondta a kormányszóvivő, aki elmondta, hogy megosztotta a szavazatát, és csak listán szavazott az MSZP-re.


A helyes és a helytelen tengely mentén dönti el, kit fog támogatni a jövőben - mondta Szollár Domokos a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában annak kapcsán, hogy a parlamenti választásokon listán az MSZP-t támogatta ugyan, de választókörzetében az LMP színeiben indult Donáth Lászlóra voksolt.
Szerinte jó ötlet az, hogy legyen törvényi szabályozás arról, hogyan folyjon egy kormányzati átadás-átvétel.


Leszögezte: csontvázak, aknamezők nincsenek a költségvetésben, kockázatok azonban vannak. A költségvetési tartalék 90 százaléka azonban megmarad, hogy ezeket a következő kormány kezelni tudja.
Sokkal inkább azt látom, hogy a választások során elhangzott egyes ígéretek jelentik a csontvázakat, ezek fognak kidőlni, s ezt elkendőzendő fognak majd az előző kormányra mutogatni - szögezte le a kormányszóvivő.

2010-04-29

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite