2018. november 20., kedd - Jolán
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeSzombaton kezdődik a Bánki Nyár

Szombaton kezdődik a Bánki Nyár


A Benkó Dixieland Band koncertjével kezdődik szombaton a Bánki Nyár augusztus közepéig tartó rendezvénysorozata; a nyitóprogram egyben a vízi színpad befedését segítő jótékonysági koncert - tájékoztatta az MTI-t a Nógrád megyei Bánk község polgármestere csütörtökön.

bankitofeszt

Ivanics András elmondta: a Benkó Dixieland Band állandó résztvevője a bánki Louis Armstrong Jazzfesztiválnak is, és mivel ezt a programot legközelebb csak jövőre rendezik meg, az együttes felajánlotta, hogy idén jótékonysági koncertet adnak, hogy segítsék a vízi színpad befedését.

A zenekar Las Vegastól New Orleansig című koncert jegybevételének ötven százalékával járul hozzá az építés költségeihez, ezzel is segítve a Bánki Nyár, azon belül a dzsesszfesztivál programjainak időjárástól független megrendezését - tette hozzá a polgármester.

Július 6-án a Blues Fathers lép fel Bánkon a rock és a blues világslágereivel, egy héttel később mulatós estet rendeznek Kaczor Ferivel, Szandival, valamint Csocsesszel és zenekarával. Augusztus 9-én a Neoton Família ad koncertet.

Augusztus másodikán a Turay Ida Színház előadásában láthatják az érdeklődők a Sugar - Van, aki forrón szereti című film musicalváltozatát.

A hagyományos folklór fesztivált és nemzetiségi találkozót július utolsó vasárnapján rendezik meg. A programsorozat augusztus 18-án zárul a Szent István napi ünnepséggel. Aznap este mutatják be a Sziget Színház előadásában a Mátyás, az igazságos című rockoperát, amit tűzijáték, majd hajnalig tartó utcabál követ.

A programsorozat keretében rendezik az V. Bánkitó fesztivált, amelyen július 19. és 21. között több mint ötven zenei formáció lép fel, civil szervezetek, művészeti csoportok és alkotóközösségek pedig kiállításokat, színházi előadásokat, szabadegyetemi előadásokat szerveznek.

 

Forrás:MTI/HÍR PORT24

 

 

2013-06-20

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite