2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
ItthonSzomszédja ölte meg az idős asszonyt

Szomszédja ölte meg az idős asszonyt


A szomszédja, egy 54 éves nő ölte meg azt a 79 éves asszonyt, akinek a holttestére december 29-én találtak rá XIX. kerületi, Attila utcai lakásában - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Bűnügyi Főosztályának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.

Rendőr autó002


Szigeti József felidézte: az utcában élők december 29-én jelezték, hogy az idős nő napok óta nem mozdult ki, a kiérkező rendőrök pedig megtalálták a holttestét a lakásban. Hozzátette: már akkor feltételezhető volt, hogy a nő emberölés áldozata lett, amit a helyszíni szemle és a soron kívüli boncolás is igazolt.


Az idős, zárkózottan élő asszony szinte csak a szomszédjában élő családdal, köztük egy 54 éves nővel tartott kapcsolatot. Ő eleinte különböző információkkal segítette a rendőröket, valójában azonban megpróbálta őket félrevezetni. Két hét alatt olyan bizonyítékok merültek fel, amelyek miatt ismét kihallgatták az 54 éves nőt, aki ekkor beismerte tettét.


A főosztályvezető ismertette: december 19-én bántalmazta a gyanúsított az áldozatát, S. Istvánnét, aki a számos külső és belső sérülés következtében beállt sokk miatt vesztette életét. A gyanút alátámasztja, hogy a nyomozók olyan ékszereket foglaltak le, amelyeket a sértettől vihetett el és értékesített az elkövető.


Szigeti József - arra hivatkozva, hogy még vizsgálják, volt-e tettestársa a nőnek - nem közölt további részleteket sem a beismerő vallomásról, sem arról, hogy pontosan miként és miért végzett áldozatával a gyilkos. Az 54 éves nőt "a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés" megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, és szerdán kezdeményezték előzetes letartóztatását.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

2014-01-15

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite