2018. szeptember 23., - Tekla
Keresés a tartalomban
NagyvilágSzuperkedd: Romney öt államban győzött, mégsem ütötte ki Santorumot

"Szuperkedd": Romney öt államban győzött, mégsem ütötte ki Santorumot


Noha tíz államból ötben Mitt Romney nyert, mégsem sikerült megsemmisítő vereséget mérnie a legfőbb ellenfelére, Rick Santorumra a republikánus jelöltállítási küzdelem eddigi legnagyobb horderejű megmérettetésén, a "szuperkedden".

Mitt Romney


Ohiót, a "szuperkedd legfontosabb trófeáját" Romneynak még úgy is csak egy hajszállal sikerült megszereznie, hogy a kampánykiadásokra sokszorosan többet költött Santorumnál. Romney-nak Ohio mellett a liberális Massachusettsben, Virginiában, Vermontban és Idahóban sikerült győznie, Santorumnak a konzervatív Tennessee-t, Oklahomát és Észak-Dakotát, Newt Gingrichnek pedig Georgiát sikerült bevennie. Ron Paulnak ugyan továbbra sem sikerült sehol sem nyernie, de az alaszkai jelöltállító gyűlések eredménye még nem ismeretes és a texasi képviselőnek négy államban is sikerült megszereznie második, egyben pedig a harmadik helyet, és az azzal járó küldötteket a párt jelöltválasztó országos konvencióra.


A megrendítő győzelem elmaradása nyomán a republikánusoknak nagy valószínűséggel elhúzódó előválasztási küzdelemre kell berendezkedniük. Elemzők rámutattak, hogy ahogy előre halad a vetélkedés, úgy csökken a nagy pénzekkel dobálózó és negatív kampányolással operáló Romney-gépezet hatékonysága. Mindhárom elnökjelölt-aspiráns, aki győzelmet tudott elkönyvelni a "szuperkedden", magabiztosan az hangoztatta híveinek, hogy a Republikánus Párt végül az ő kandidatúrája mellett fog dönteni.


"El fogom nyerni a jelölést" - jelentette ki bostoni főhadiszállásán Mitt Romney. - "A kampányunk folytatódni fog, s végre elérkezik az igazi változás." "Ez az elnök megbukott" - tette hozzá Romney, utalva Obamára. Santorum Ohióban arról szónokolt, hogy novemberben le fogja váltani "ezt az elnököt". Egy oldalvágással Romney felé úgy fogalmazott: "egy olyan személyre van szükségünk ahhoz, hogy szembeszálljon Obamával, aki őszinte az amerikai közvéleménnyel."


Gingrichnek most először sikerül nyernie a január 21-i, dél-karolinai előválasztáson aratott győzelme óta. Szűkebb hazájában, az általa korábban a kongresszusban képviselt Georgiában méltatta a régóta várt sikert, s felsorolt több olyan politikus, aki már kiesett az előválasztási versenyből vagy csak kacérkodott az indulással. "Sok tapsifülest láttam már futni. Én egy teknős vagyok, egyszerre csak egyet lépek" - mondta Gingrich, és hozzátette, hogy ő az egyetlen jelölt, aki vitában le tudja győzni Obamát. A volt képviselőházi elnök abban bízik, hogy Georgia után a déli és konzervatív Alabamában és Mississippi államban, valamint középnyugati Kansasban győzni fog.


A keddi republikánus választói akaratnyilvánításon összesen 419 olyan küldött sorsa dőlt vagy dől el, aki a Republikánus Párt augusztus végi konvencióján szavazni fog arról, hogy ki legyen a hivatalos elnökjelölt. (A 10 államból az automatikusan delegátusnak minősített pártvezetőkkel együtt összesen 437-en utaznak majd a nagy floridai összejövetelre.) A CNN nem hivatalos összesítése szerint a "szuperkedd" után - az alaszkai eredmények ismerete híján - Romney 359, Santorum 139, Gingrich 93, Paul pedig 60 támogató szavazatra számíthat majd az országos konvención. A hivatalos jelöltség elnyeréséhez 1144 voks megszerzése szükséges.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

 

2012-03-07

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite