2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
ItthonTámogatta az Országgyűlés az újabb válságadók kivetését

Támogatta az Országgyűlés az újabb válságadók kivetését


Parlament belsĹ‘Újabb különadók, úgynevezett válságadók bevezetéséről döntött az Országgyűlés hétfőn; ezek a költségvetés helyzetét idén 161 milliárd forinttal javítják, amely hozzáadódik a pénzügyi szektor által befizetendő 200 milliárd forinthoz.


Lázár János és Rogán Antal fideszes képviselők javaslatát 294 igen szavazattal, 44 ellenében, 12 tartózkodás mellett fogadta el a Ház. A szocialista képviselők nemmel voksoltak, az LMP-frakció tagjai pedig tartózkodtak. A fideszes Varga István szintén nemmel szavazott. Az Országgyűlés arról is döntött, hogy a törvényjavaslat sürgős kihirdetését kérik a köztársasági elnöktől.
Orbán Viktor kormányfő múlt szerdán jelentette be, hogy további válságadókat kívánnak bevezetni, amelyek a távközlési, illetve telekommunikációs, az energetikai szektort és a kereskedelmi áruházláncokat érintik 3 éven keresztül, már 2010-ben is.

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2010-10-19

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite