2018. november 21., szerda - Olivér
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeTanösvényt építenek a kalondai és a hollókői kenderáztatókhoz

Tanösvényt építenek a kalondai és a hollókői kenderáztatókhoz


A hagyományos mosást és a kendervászon készítését bemutató tanösvények kiépítésével fűzi szorosabbra testvér-települési kapcsolatát a világörökségi palóc falu, Hollókő és a felvidéki Kalonda. Közös, határon átnyúló pályázatuk olyan beruházásokat tesz lehetővé, amelyek mindkét falu környezetét javítják, és vonzóak lehetnek az ökoturisták számára - közölte az MTI-vel Kalonda polgármestere.

Hollókő01


Erdélyi Erzsébet hozzátette: Kalondán már az ünnep előtt elkezdődtek a munkálatok azzal, hogy az illegális hulladéklerakóként használt régi kenderáztatót kitakarították. Közölte: az Ipoly menti falu határában lévő vizenyős területen voltak a kenderültetvények és itt áztatták, tilolták a kendervászon alapanyagát, sőt mosni is ide jártak a faluból. A tavat az állatok itatására még a nyolcvanas években is használták, majd az állattartás csökkenésével a funkcióját vesztett kenderáztatót feltöltötték. A visszaállításra és az ökoturisztikai terveik megvalósítására Hollókővel közösen 131 ezer eurót nyert a település - tette hozzá a polgármester.


Papp Andrea, a határon átnyúló program menedzsere az MTI-nek elmondta: a Hollókő-Szécsény-Ipolytarnóc turisztikai tengely meghosszabbításában kínálnak a jövőben újabb látnivalót az ökoturisták számára a kenderáztatás folyamatának bemutatásával. A kenderáztató mellett egy színpadot és egy fedett színt is építenek, kiállítják a már elbontott vízimalom makettjét és ötven őshonos fát ültetnek a kenderáztató partjára. Péter Hunor, Kalonda testvértelepülése, Hollókő projektmenedzsere közölte: közös pályázatuk révén a világörökségi faluban is bemutatják a régi kenderáztatót és egy úgynevezett „mosóutat" nyitnak a patak mentén, a vár alatti régi „parasztfürdőt" pedig szalamandra-szaporodó hellyé alakítják át. Hangsúlyozta: mind a Kalondával szomszédos Ipolytarnóc világörökségi címre pályázó őslábnyomos területe, mind pedig Hollókő, a Bükki Nemzeti Park felügyelete alatt áll. A 2014. szeptemberére elkészülő közös ökoturisztikai fejlesztéseik így a nemzeti park kínálatát is gazdagítják.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2013-12-26

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite