2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
ItthonTavasszal nyílik meg az új Lipót

Tavasszal nyílik meg az új Lipót


orvos1Április elsején nyílhat meg 205 ággyal a MÁV tüdőgyógyintézetének épületében az új pszichiátriai intézet - írja a Magyar Hírlap.


Az intézmény a másutt nem, vagy csak nehezen gyógyítható betegeket fogadná, de a speciális ellátást igénylők mellett itt végeznék például a játékszenvedéllyel küzdők terápiáját és ebben zajlana a bíróságok által elrendelt elmeorvosi megfigyelés is.


Az intézmény ágyszáma csak harmada lenne a korábbi Lipóténak, de a tervek szerint lényegesen több szakembert foglalkoztatnának azért, hogy a gyógyítás inkább a járóbeteg-ellátás irányába tolódhasson. Az új központ a terápiás tevékenység mellett, kutató- és oktatóközpontként is működne, illetve itt dolgozhatnák ki az új, speciális ellátási formákat - írja a lap.


2006 előtt az öngyilkosságok száma jelentősen csökkent Európában - mondta Németh Attila, az Orszákos Pszichiátriai központ szakmai vezetője. A folyamat másutt azóta is folytatódik, hazánkban azonban ez megtorpant. A szekember szerint a Lipót bezárásával a látókörön kívülre került betegek többsége visszakerült a rendszerbe, az ellátás minőségével azonban nagy gond van. Németh Attila úgy véli, nem csak kórházi ágyból, hanem szakemberből is többre lenne szükség.


Forrás: Magyar Hírlap/MTI/HÍR PORT24

2010-12-30

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite