2018. szeptember 18., kedd - Diána
Keresés a tartalomban
ItthonTaxisdemonstráció Budapesten

Taxisdemonstráció Budapesten


Munkakörülményeik és jogaik rendezéséért figyelemfelhívó demonstrációt tartanak taxisok hétfőn Budapesten.

taxis demonstracio

A mintegy 200, különféle személyi fuvarozó cégekhez tartozó sofőr a Hősök terén gyülekezett járműveivel, amelyek többségét otthagyták, majd az Andrássy úton egy fekete koporsót cipelve elindultak a Kodály köröndre, hogy ott jelképesen eltemessék 30 éves múltra visszatekintő hivatásukat.

A fekete lepellel letakart koporsót hat, feketébe öltözött taxis vitte a vállán, arcuk elé Komáromi Endrének, a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetőjének a fotóját tették. Mögöttük tucatnyi autót toltak a megmozdulás résztvevői, így demonstrálva, hogy a legújabb rendelkezések szerint jelenlegi járműveik alkalmatlanná válnak a személyi fuvarozásra.

Farkas Zsolt, a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezetének elnöke az MTI-nek azt mondta: a megmozdulást azért szervezték, hogy hatóságilag rögzített árat, vagyis fix tarifát vezessenek be minden taxitársaságnál, szabályozzák a taxisok jelenleg több mint 6 ezres létszámát, és az újonnan bevezetendő technikai és műszaki előírások csak az újonnan taxiként beálló járművekre vonatkozhassanak.

Megjegyezte: egy évvel ezelőtt már megfogalmazták petíciójukban ezeket a követeléseket, de az eltelt idő alatt sem a főváros vezetése, sem a Budapesti Közlekedési Központ nem hozott érdemi döntéseket. Kilátásba helyezték a demonstráció résztvevői azt is, hogy amennyiben ultimátumként megfogalmazott követeléseiket nem teljesítik, az 1990. októberi taxisblokádjához hasonló megmozdulást szerveznek.

A tüntetésen részt vevő taxisofőrök a lezárt Andrássy úton rendőri felvezetéssel haladnak a Kodály körönd irányába, a kézzel tolt járműveket fekete lufikkal és transzparensekkel díszítették fel, és a részvevők közül is többen, hivatásukat temető jelképként, fekete luftballonokat tartanak a magasba.

 

Forrás: MTI/ HÍR PORT24
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

 

 

2012-05-28

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite