2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
Technika - 2011.12.13

fbharomEzen közösségi portálon csak úgy hemzsegnek a különféle adathalász programok,vírusok melyek igen csak megkeseríthetik a "Facebookon töltött életünket".

netek A harmadik negyedévben tovább folytatódott az internet piac bővülése Magyarországon, az internet előfizetők száma szeptember végén megközelítette a 4 milliót, amely több mint negyedével meghaladja a 2010 azonos időpontjában mért szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

mikulasegy Itt a Mikulás, így aki gondolja, ennek megfelelő hangulatba hozhatja a számítógépét is. Ehhez nem is kell más, csak néhány hangulatos háttérkép és ikon.

virusvedelem A VirusBuster Kft. 74 millió forint uniós támogatást nyert a Vállalatok komplex technológiai innovációjának támogatása című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében, a pénzt egy több mint 220 millió forint összköltségvetésű új vírusvédelmi szoftver készítésére fordítják.

netbank Csütörtökön van Magyarországon az internetes kereskedelem napja (DotcommerceDay), az ötletgazda Neo Interactive Kft. közleménye szerint a mozgalom célja az, hogy az internetezőkkel megismertesse a magyar piacon is egyre népszerűbb online vásárlás előnyeit, ezzel segítve az internetes kereskedelem és a tudatos vásárlás fejlődését.

Technika - 2011.11.21

fbharom A nőket általában úgy tartják számon, mint akik beszédesebbek az erősebbik nem képviselőinél.

kozossegioldalak A PayPal elindította azt a Facebook-alkalmazást, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók pénzt küldhessenek barátaiknak.

netegy Másodpercenként 1 gigabit mennyiségű adatot sikerült továbbítania a UPC Magyarországnak a jelenleg is használt lakossági kábelhálózaton - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

netesvasarlasketto Az internetes vásárlás, licit, aukciós rendelés előtti tájékozódásra hívja fel a figyelmet a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület (KÖFE).

hackerharom Az ügyészek szerint a kolozsvári Butyka Róbert 2010 decemberében illetéktelenül behatolt a NASA több szerverére és törvénytelenül jutott adatokhoz.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite