2018. szeptember 21., péntek - Máté
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeTelephelyet hoz létre Salgótarjánban az Óbudai Egyetem

Telephelyet hoz létre Salgótarjánban az Óbudai Egyetem


Az Óbudai Egyetem telephelyet hoz létre Salgótarjánban, ahol 2017-ben elindítják a felsőoktatást. A megyei jogú város közgyűlése csütörtökön fogadta el az erről szóló javaslatot.

salgotarjangarzon


Fekete Zsolt (MSZP) polgármester közölte: az együttműködés részleteiről külön megállapodásban döntenek júliusig. Az előzményekről a polgármester elmondta: 2014 őszén hívták életre a Salgótarjáni Felsőoktatási Kabinetet, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával ismét legyen felsőoktatási intézmény a városban és Nógrád megyében. A cél elérésére együttműködési megállapodást kötött az önkormányzat az Óbudai Egyetemmel. 2015 őszén pedig közösen indítottak felvételi előkészítő kurzust tizenegyedikeseknek matematikából és fizikából.


A csütörtökön elfogadott szándéknyilatkozat értelmében az Óbudai Egyetem a volt Nemzeti Szociális és Családpolitikai Intézet állami tulajdonban lévő épületében létesít telephelyet felsőoktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének megvalósítása érdekében. A telephelyen 2017 szeptemberében - vagy ha a jogszabályi környezet lehetővé teszi, már 2017 februárjában - indítják el a felsőoktatási szakképzést, figyelembe véve a helyi vállalatok igényeit is.
Az önkormányzat tíz éven keresztül hozzájárul a telephely működéséhez.


Az ülésen Salgótarján képviselői egyperces néma felállással adóztak Fodor János emlékének. Az Óbudai Egyetem rektora hosszan tartó, súlyos betegség után életének 60. évében hunyt el.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

2016-03-31

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite