2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
ItthonTerhelő vallomást tett Geréb Ágnesre egy tanú

Terhelő vallomást tett Geréb Ágnesre egy tanú


Geréb ÁgnesTerhelő vallomást tett Geréb Ágnesre egy tanú a legutóbbi, október 5-i otthonszüléssel kapcsolatban, amikor a mentőknek kellett újraéleszteni az újszülöttet. A tanú szerint Geréb Ágnes tudta, hogy a leletek alapján az anyának véralvadási zavarai lehetnek mégis vállalta, hogy levezeti a szülést és nem gondoskodott a szükséges orvosi felügyeletről.


A tanú a vallomásban elmondta, hogy az anya a terhesség 35. hetében vérképvizsgálatot készítetett és ez kimutatta, hogy a trombocytaszáma alacsonyabb az átlagosnál, ami véralvadási zavarokhoz vezethet. Geréb Ágnes ennek ellenére vállalta a szülés levezetését, a lehetséges komplikációkra azonban szerinte nem készült fel.
"Ebben az eljárásban nem arról kell döntetünk, hogy az otthonszülés jogszerű, avagy jogellenes, hanem arról kell döntetünk, hogy a gyanúsított a konkrét esetekben megszegte-e a foglalkozásának a szabályait, avagy sem" - mondta Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

A terhelő tanúvallomást a nyomozók még nem tárták Geréb Ágnes elé. A szülésznő továbbra is ártatlannak mondja magát.
"A tegnapi napon volt egy hosszabb meghallgatása és ezen a meghallgatáson én azt hiszem, hogy nagyon részletes vallomást tett Geréb Ágnes" - nyilatkozta Bánáti János, ügyvéd.
Az október 5-i eset mellett Geréb Ágnes ellen emberölés miatt a Fővárosi Bíróságon is folyik egy eljárás, amelyben három ügyet egyesítettek, köztük azt, amelyben egy korábbi otthonszülés alkalmával fellépő komplikációk miatt meghalt egy újszülött.

Geréb Ágnest, a Nagy Ignác utcai börtönben tartják fogva. A Fővárosi Bíróság a héten jogerősen is elrendelte a szülésznő előzetes letartóztatást harminc napra. Közben a rendőrség előterjesztést tett az előzetes letartóztatás újabb hatvan nappal történő meghosszabbítására.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

2010-10-30

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite