2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
AutóTerjeszkedik az Audi Győrben

Terjeszkedik az Audi Győrben


Audi gyárBeruház az Audi Győrben, a konszern egy 200 hektáros területet vásárolt meg - tudta meg a Napi Gazdaság.


Újabb beruházásokra készülhet az Audi Győrben, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. oldalán található információk szerint ugyanis az Audi Hungaria Motor Kft. nyerte meg azt a nyilvános pályázatot, amelyet a cég közelében lévő, közel 200 hektáros terület értékesítésére írtak ki - írja a Napi Gazdaság.


Az állami tulajdonban és a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő területért az Audi áfa nélkül 5,2 milliárd forintot fizetett. Az adásvételi szerződést már alá is írták, sőt vélhetően az összeg is befolyhatott az állam kasszájába, hisz az MNV Zrt.-nél fellelhető információk szerint a "szerződés hatályba lépésével egy időben a vevő átutalja a pénzt".


Révi Zsolt, Győr főépítésze a lapnak elmondta, hogy a gazdasági fejlesztés miatt logisztikai park számára kijelölendő terület rendezési tervének módosításán dolgoznak, a munkálatok háromnegyed részével már elkészültek. Ennek során beépíthető belterületté nyilvánítják az ingatlant. A főépítész sem árulta el, hogy milyen beruházást tervez azon a majdani tulajdonos.


A rendezési terv módosítása miatt ki kellett kérni az illetékes hatóságok, így például a Fertő-Hanság Nemzeti Park véleményét is, ahol gazdasági érdekre hivatkozva nem kívántak a lapnak nyilatkozni. Az egykori HM-lőtér - mivel a Natura 2000 hálózat része - a védett területek közé tartozik. Arról, hogy kikerül-e onnan, Brüsszel dönt. A lap úgy tudja, hogy az unió kiemelt közérdekből (ilyen lehet például a munkahelyteremtés) határozhat úgy, hogy a területet kivonják a Natura 2000-ből.


Forrás: Napi Gazdaság/HÍR PORT24

2010-08-04

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite