2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeTízezren dolgoznak a közfoglalkoztatás keretében Nógrád megyében

Tízezren dolgoznak a közfoglalkoztatás keretében Nógrád megyében


Nógrád megyében több mint tízezren dolgoznak a közfoglalkoztatás keretében, közülük mintegy nyolcezren a téli átmeneti közfoglalkoztatási programokban, 2200 ember pedig a Start mintaprogram résztvevője - tájékoztatta Szabó Sándor kormánymegbízott, a Nógrád megyei kormányhivatal vezetője pénteken az MTI-t.

kozmunka

képünk illusztráció

Szabó Sándor elmondta: a programok fontos jellemzője, hogy a foglalkoztatással párhuzamosan 6500-an képzésben is részesülnek, egyharmad-egyharmad arányban alapkompetencia és kompetencia, betanító, illetve OKJ-s képzéseken vesznek részt.

A téli közfoglalkoztatási program 4,6 milliárd forintos összköltségvetéséből 1,3 milliárd forint a képzések forrásigénye - tette hozzá.

A kormánymegbízott ismertette: a nyolc általános iskolai végzettséggel vagy azzal sem rendelkező közel kétezer ember számára indították az alapkompetencia képzéseket, további 120 érettségizett pedig kulcsképesség-fejlesztő tréningeken vesz részt.

A betanító jellegű képzések között van a kisgépkezelő, házi betegápoló, parkgondozó, útkarbantartó, térkőburkoló, betonkészítő. Jellemzően kistelepüléseken zajlanak a számítástechnikai tanfolyamok.

Az OKJ-s képzéseken motorfűrész-kezelőnek, faipari gépkezelőnek, zsaluzó ácsnak, asztalosipari szerelőnek, vágóhídi munkásnak képeznek ki embereket.

Az érettségizetteknek bérügyintézői, közbeszerzési referensi, illetve kulturális rendezvényszervezői OKJ-s képzések indultak.

Nógrád megyében ilyen jelentős számú képzési programot, ilyen rövid idő alatt, még soha nem valósítottak meg - jegyezte meg a kormánymegbízott.

Szabó Sándor úgy fogalmazott: nagyon bízik abban, hogy a képzéseknek mérhető hasznuk lesz a megye gazdasági életében. Olyan folyamatokat indítanak el a tartósan munkanélküliek aggasztóan nagy táborában, amelyek a foglalkoztatási helyzet javulásán keresztül a nógrádi gazdaság élénküléséhez, és ezzel az itt élők életminőségének javulásához vezetnek - tette hozzá.

Forrás: MTI/ HÍRPORT24

 

 

2013-12-27

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite