2018. november 22., csütörtök - Cecília
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeTöbb mint félszáz nógrádi önkormányzat kap támogatást nyári gyermekétkeztetésre

Több mint félszáz nógrádi önkormányzat kap támogatást nyári gyermekétkeztetésre


Valamennyi jelentkező, 1486 települési önkormányzat kap abból a hárommilliárd forintos költségvetési keretösszegből, amelyet az EMMI által meghirdetett, az ingyenes nyári gyermekétkeztetést segítő pályázatra különítettek el. Az ország leghátrányosabb helyzetű településeinek több mint 80%-ka élt az ingyenes étkeztetés lehetőségével - mondta Czibere Károly.

gyermeketkeztetes001

Képünk illusztráció!


Czibere Károly hangsúlyozta, az idei pályázaton részt vevő önkormányzatok száma mintegy 17 százalékkal volt magasabb a tavalyinál és 27 százalékkal a 2013. évinél. A leghátrányosabb helyzetű települések önerő biztosítása nélkül pályázhattak támogatásra, az érintett önkormányzatok mintegy 80 százaléka élt is a lehetőséggel.


Az idén a legtöbb pénzt, csaknem 28 millió forintot Hajdúhadház kapja, ebből az összegből 1445 gyereknek 63 580 adag ételt tudnak biztosítani (440 forint/nap/fő). A támogatási összeg nagysága az adott településen élő rászorulók számától, illetve attól függ, hogy hol hány napon keresztül kapnak a nyáron ingyenesen ebédet a gyerekek.


A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár korábban azt közölte, hogy idén a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek ingyenes nyári étkeztetésének támogatására 3 milliárd forint költségvetési forrás áll rendelkezésre. Így 141 ezer rászoruló gyermek részesülhet ingyenes étkezésben a nyári szünidő alatt. A felhívás április 30-án jelent meg, a pályázatok leadási határideje május 7. volt.


A nyertes települési önkormányzatoknak a nyári szünidő alatt legalább 43, legfeljebb 53 napon keresztül kell biztosítaniuk a rászoruló gyermekeknek a napi egyszeri egészséges, friss alapanyagokból készített meleg ebédet. Nógrád megyéből 56 településen (köztük négy városban) 5703 gyermek számára biztosítják nyáron ilyen módon a napi meleg étkeztetést - tudtuk meg dr. Szabó Sándortól, Nógrád megye kormánymegbízottjától. Mint elmondta: ez 288 976 adag ételt jelent, azaz átlagban több mint 50 napig gondoskodnak így egy-egy gyermekről. Ez az országos átlag felső értékéhez közelít.


A kormánymegbízott kiemelte: vannak települések, ahol egyetlen, de van olyan is, ahol ezernél több gyermek kap ellátást, a megyében így összesen 127 149 440 forint biztosítja, hogy a rászoruló gyermekek a nyári időszakban is meleg ételhez jussanak.

 

NÓGRÁD24

2015-06-23

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite