2018. szeptember 19., szerda - Vilhelmina
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeTöbbször bántalmazta idős feleségét egy férfi Nógrád megyében

Többször bántalmazta idős feleségét egy férfi Nógrád megyében


A Pásztói Rendőrkapitányság kettő rendbeli súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy kállói lakos ellen - közölte Nógrád24.hu-val a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

rendorauto2017


A nyomozás adatai alapján a gyanúsított, családi házukban 2017. december 4-én 20 óra körül szóváltást követően, egy alkalommal, ököllel arcon ütötte időskorú feleségét A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2017. december 15-én 10 óra körül szintén otthonukban, vitát követően, egy járóbottal, két alkalommal felesége felé ütött, aki karjával védte ki az ütéseket.


A kirendelt orvosszakértő véleménye alapján a nő mindkét bántalmazás következtében súlyos sérülést szenvedett. A nyomozók a büntetőeljárást az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottal szemben a napokban befejezték és az ügy iratait vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldték.


Forrás: POLICE

2018-03-28

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite