2018. szeptember 26., szerda - Jusztina
Keresés a tartalomban
ItthonTóbiás: módosítani kell a munka törvénykönyvét!

Tóbiás: módosítani kell a munka törvénykönyvét!


Az MSZP egyeztetést kezdeményez a szakszervezetekkel, és már a jövő héten olyan törvénymódosítást nyújt be, amelynek révén legitim módon lehet csatlakozni a pedagógusok március 30-ra tervezett egyórás sztrájkjához - közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője szombaton Budapesten a párt választmányi ülése után tartott sajtótájékoztatón.

tobias_jozsef

Tóbiás József elmondta, a szakszervezetek szeretnének szolidárisak lenni, de ezt jelenleg megakadályozza a munka törvénykönyve, amely lehetetlenné teszi a sztrájkot. Legitim megoldást szeretnének találni erre; meg kell teremteni a szakszervezeteknek azt a lehetőséget, hogy éljenek a sztrájk jogával - ismertette az egyeztetések célját.

Kijelentette: elfogadhatatlannak tartják, hogy a hatalom fenyegesse azokat, akik csatlakoznak ehhez a kezdeményezéshez.

A pártelnök közölte: az egyeztetéseket Kordás Lászlónak, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökének segítségével folytatják le.

Botka László választmányi elnök közölte, a választmány egyhangúlag meghozott döntéssel elrendelte a párt kétévente esedékes felmenő rendszerű tisztújítását, a párt országos vezetőségét megválasztó kongresszust június 25-re hívták össze.

Közölte, hétfőtől a helyi szervezetekben kezdődik meg a tisztújítás, ami megyei szinten folytatódik majd.

Botka László elmondta, hogy az MSZP alapszabálya szerint minden helyi, megyei vagy országos tisztségre pályázónak pályázatot kell benyújtania, hogy mivel tud hozzájárulni a sikeresebb munkához és a közös célhoz: "az Orbán-rezsim lebontásához, az új magyar köztársaság, az új magyar demokrácia felépítéséhez".

Jelezte azt is: a választmány egyhangúlag kiállt amellett, hogy a mostani tisztújításnak nem szabad a személyi csatákról, a pozícióharcokról szólnia.

"A legnagyobb ellenzéki pártként a mi kötelezettségünk, hogy a két év múlva esedékes választásokon valódi demokratikus alternatívát tudjunk nyújtani az Orbán-rendszerrel szemben" - mondta.

Botka László megismételte a választmányi ülés kezdetén elmondottakat, és felszólította a Nemzeti Választási Bizottságot, a nyilvánosságra került bizonyítékok miatt semmisítse meg korábbi döntését, és tegye lehetővé, hogy a magyar választópolgárok népszavazáson dönthessenek a vasárnapi boltzárról.

A tisztújításra vonatkozó kérdésre válaszolva Botka László azt mondta, a júniusi kongresszus nem foglalkozik a 2018-as miniszterelnök-jelölt kérdésével. Jelezte: a legutóbb az került bele az alapszabályba - általa is nagyon támogatott módon -, hogy előválasztáson választják ki a kormányfőjelöltet.

Hozzátette: 2012 óta választmányi elnök, két kongresszuson is egyhangúlag választották meg. Úgy folytatta: nem párttisztséghez, hanem feladathoz ragaszkodik. Jövő héten indulnak a jelölések, megvárja az első kört, hogy tudja, mit gondolnak az ő szerepvállalásáról az alapszervezetek, és utána hozza meg a döntést, milyen tisztségben tudja a legjobban segíteni az MSZP munkáját - közölte Botka László.

Egy másik kérdésre, miszerint több tisztségre is pályázhat, azt mondta: többféle módon tudja segíteni az MSZP-t.

Tóbiás József azt mondta, még nem volt ideje hivatalosan is bejelentenie, hogy indul a pártelnökségért. Jelezte ugyanakkor, amikor 2014-ben megválasztották, azt mondta, 2018-ig kívánja végrehajtani programját.

Ő is pályázatot ír majd, illetve megszerzi az 1500 támogató aláírást - tette hozzá, jelezve azt is, hogy emellett elnökként a pártot is irányítania kell.

 

 

Forrás: MTI/NOGRAD24




2016-03-20

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite