2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban
ItthonTolnay Lajos le van sújtva, de nem érzi felelősnek magát

Tolnay Lajos le van sújtva, de nem érzi felelősnek magát


devecserTolnay Lajos, a Magyar Alumínium Zrt. igazgatóságának elnöke le van sújtva, de nem érzi magát felelősnek vörösiszap katasztrófában.


"Kétszeresen le vagyok sújtva, egyrészt a tragédiák miatt, másrészt az 1.100 dolgozóm további munkájáért is felelős vagyok" - mondta Tolnay Lajos a FigyelőNetnek pénteken adott interjújában. A MAL első embere ugyanakkor az interjúban arra figyelmeztet: ha vasárnapig nem indul el (a termelés), a gyár még nagyobb bajban lesz. "Azt se felejtsék, hogy Ajka körzete munka szempontjából monokulturális. Akkor lesz a térség igazán katasztrófától sújtott, ha megszűnnek a munkahelyek" - mondta. A felelőst firtató kérdés kapcsán kijelentette: "biztos, hogy nem mi vagyunk".
Szerinte ki kell várni a vizsgálatok három héten belül megszülető eredményét.
Tolnay elmondta, hogy korábban már elkészítettek egy másik iszaptározót, amelyik kisebb térfogatú, vastagabb a fala, erősebb a kialakítása és a szakértők is megfelelőnek találták. "Százéves technológia a Bayer-eljárás, amivel dolgozunk, de ilyen eset sosem fordult elő. Még az általunk készített katasztrófa-forgatókönyvekben is legfeljebb túlfolyással számoltunk. Most értetlenül is állnak a szakembereink. De még egyszer mondom, a munkatársaim minden jogszabályt és előírást betartottak, nem töltöttük túl a tározót" - jelentette ki.
A MAL igazgatósági elnöke hangsúlyozta, hogy egy ilyen gyár leállításához - technológiai okokból - legalább fél év kell. És, ha a termelés megszűnik, akkor az itt tárolt veszélyes anyagok elhelyezése is az állam feladata lesz majd. Mi még azt a szennyvíziszapot is rekultiváljuk, amit sehol sem tudnak elhelyezni.

Arra a kérdésre, hogy milyen segítséget tudnak nyújtani a károsultaknak elmondta: hatvan dolgozójuk él a három legjobban érintett településen, ezért is tudják, hogy mekkora a katasztrófa. "Első körben kiosztottunk harmincmillió forint gyorssegélyt, az embereink több műszakban segédkeznek a kárelhárításban, a legsúlyosabb sérülteket személyesen látogatjuk meg - róluk eddig alkotmányos okokból nem kaptunk adatot - segélyalapot hoztunk létre az újjáépítésre és a gyárvezetés külön alapot hozott létre, amelybe más gyárak, vállalkozók felajánlásait várjuk. Egyelőre ennyit tehetünk" - jelentette ki Tolnay Lajos.

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2010-10-09

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite