2018. november 21., szerda - Olivér
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeTóth László lett Somoskőújfalu új polgármestere

Tóth László lett Somoskőújfalu új polgármestere


A függetlenként induló Tóth Lászlót választották meg a Nógrád megyei Somoskőújfalu polgármesterévé a vasárnapi időközi önkormányzati választáson, amit azért kellett kiírni, mert április 18-án feloszlatta magát az önkormányzat. Az új testületbe mindössze egy ember került be a korábbi önkormányzatból.

voks1


Az önkormányzat azért döntött az önfeloszlatás mellett, mert a képviselők kimondták, hogy nem tudnak együtt dolgozni Lichner András független polgármesterrel. A korábbi faluvezető nem indult az időközi választáson, de valamennyi képviselő igen, közülük öten képviselő-, Tomka István pedig polgármesterjelöltként.


Barta László, a Területi Választási Bizottság vezetője az MTI-nek elmondta: a vasárnapi voksoláson az 1999 választópolgár közül 957-en mentek el választani, kilencen adtak le érvénytelen szavazatot. Tóth László 658 szavazattal nyerte meg a polgármester-választást, Tomka Istvánra 290-en voksoltak. A két polgármesterjelölt és valamennyi képviselőjelölt függetlenként indult az időközi választáson.


Képviselővé választották Szabó Istvánt, Angyal Lászlót, Gordos Andreát, Angyal Mária Eleonórát, M. Szabó Gyulát és Győz Gábort.
Az októberben megválasztott és áprilisban feloszlott önkormányzatból egyedül Gordos Andrea dolgozik továbbra is a testületben.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2011-06-26

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite