2018. szeptember 21., péntek - Máté
Keresés a tartalomban
SportTrans Hungária Maraton - Magyar siker az első etapon

Trans Hungária Maraton - Magyar siker az első etapon


Blazsó Márton nyerte a Trans Hungária Maraton terepkerékpáros verseny első, szerdai szakaszát. A legjobbak a legoptimistább szervezői kalkulációkhoz képest csaknem 30 perccel jobb időt tekertek a Nagymaros és Hollókő közötti 98 km-es etapon, így a győztes kevesebb mint négy és fél óra alatt teljesítette a távot.


Trans Hungária Maraton001

Az első nap 2200 méteres szintkülönbséget kellett leküzdeniük a versenyzőknek a nógrádi hegyek között. A 153 induló teljesítményét a nagy meleg is nehezítette, a 30 fokos hőségben közel 1000 liter víz fogyott el az útvonal öt pontján felállított frissítőállomásokon.


A Trans Hungária Maraton útvonala 50 települést, 32 vízfolyást, 10 termálforrást és négy nemzeti parkot érint. A szervezők azt remélik, hogy az észak-magyarországi tájakra később még visszatérnek majd a résztvevők, akiknek a csaknem 400 km megtétele során összesen hatféle talajtípuson kell bringázniuk, s 7400 méter szintkülönbséget kell legyőzniük.

 

Trans Hungária Maraton


A mezőnyben szlovák, osztrák és román versenyzők is vannak. Az eredményeket egyéniben, párosban és csapatban rögzítik, s az összetett verseny mellett napi győzteseket is hirdetnek.


Eredmények:


1. szakasz, Nagymaros-Hollókő, 98 km:

1. Blazsó Márton (Bike Team Szeged) 4:28:37 ó
2. Búr Zsolt (Bringabanda) 4:30:22
3. Szécsi Tamás (Bringabanda) 4:42:02

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24
Fotó: Komka Péter - MTI

 

2011-08-17

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite