2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeTrianon - A Jobbik megemlékezése Szécsényben

Trianon - A Jobbik megemlékezése Szécsényben

 

Novák Előd Jobbik-alelnök szerint 1920. június 4-én olyan békeszerződés született, amely nevével ellentétben nem békét és megnyugvást hozott, hanem beláthatatlan időre a viszály, a bizalmatlanság, a bosszú és a gyűlölet magjait hintette szét Európa felett.

novakelodszecseny

A politikus szombaton, a Nógrád megyei Szécsényben a párt megemlékezésén úgy fogalmazott: elvárják Európától annak elismerését, hogy a történelmi Magyarország annyira súlyos veszteségeket szenvedett el az első világháborút záró trianoni békerendszer következményeként, és a szerződés tartalma olyan mértékű destabilizációt okozott évtizedekre az egész térségben, amelynek nincs, nem lehet racionális magyarázata.

A szécsényi Trianon emlékhelyen a Jobbik alelnöke azt is mondta, hogy Trianon olyan, nem európai megoldás volt, amely súlyos következményekkel járt Európára nézve.

"Az Európai Unióra egyesek szerint szükség van. De az biztos, hogy semmiképp sem egy olyan irányba tartó unióra, amelynek irányvonalát az Európai Egyesült Államok kifejezéssel lehet összefoglalni. A Jobbik Magyarországért Mozgalom ezzel szemben egy olyan Európa vízióját jeleníti meg, a nemzetek Európáját, amelyben ma nem lehetne aláírni a trianoni békeszerződést" - jelentette ki Novák Előd.

Beszédében az alelnök úgy vélekedett, hogy az EU sem hozott gyógyírt Trianon sebeire. Bírálta Orbán Viktort, hogy 2005. szeptember 26-án ő is megszavazta Románia "feltétel nélküli" csatlakozását az EU-hoz, "ahogy megszavazták az unió alkotmányát is, nem kérve cserébe még a külhoni magyarok kettős állampolgárságát sem".

Cseresznyés István, a Jobbik Nógrád megyei elnöke a megemlékezésen arról beszélt, hogy egy másik tragédiát, a holokausztot "napi szinten lehet tartani, és mindig aktuális, Trianonnal szemben". Ki kell mondani, hogy a "mi holokausztunk Trianon", amiért nem kaptunk sem anyagi, sem erkölcsi jóvátételt, és bocsánatot sem kért senki - tette hozzá.

A Jobbik két éve avatta fel Szécsény belvárosában a Trianon emlékhelyet.

Forrás: MTI/ Nógrád24
MTI fotó: Komka Péter

 

 

2015-06-07

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite