2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
ItthonTűzoltók: percek alatt elterjedtek a lángok

Andrássy úti tűz - Tűzoltók: percek alatt elterjedtek a lángok


Percek alatt elterjedtek a lángok az Andrássy úton kigyulladt palota tetején, és teljesen elemésztették a tetőszerkezetet - mondta az MTI helyszínen lévő tudósítójának kedden a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója.

tűzoltók

Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok ismertetése szerint a tűzoltók 16 óra 10 perckor kapták a tűzoltók a riasztást, mintegy 100 tűzoltóval és 25 gépjárművel érkeztek a helyszínre.

Jelenleg azzal küzdenek, hogy megakadályozzák a tűz továbbterjedését, ugyanis egy iskolával és egy másik lakóépülettel is határos az Andrássy út 83-85 szám alatti épület.

Varga Ferenc elmondta, hogy nagyméretű födémnyílások voltak a tetőtérben, emiatt percek alatt elterjedt a tűz az 1000 négyzetméteres tetőszerkezeten.

Közölte, statikus is érkezett a helyszínre, aki végigjárta az épületet, és megállapította, hogy a födém biztonságos, de a kémények esetleges ledőlése még problémát okozhat.

Varga Ferenc elmondta azt is, hogy a tűzoltóknak mintegy 30 embert kellett kimenekíteniük az épületből.

Az MTI munkatársa azt látta a helyszínen, hogy a tetőszerkezet kiégett, tégla- és gerendadarabok zuhantak az épület elé, legalább egy autó megrongálódott.

Forrás: MTI/ Nógrád24

 

 

2014-07-15

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite