2018. szeptember 23., - Tekla
Keresés a tartalomban
ItthonÚjabb egykori államtitkárt vettek őrizetbe

Újabb egykori államtitkárt vettek őrizetbe


bilincsA Budapesti Katonai Ügyészség hétfőn őrizetbe vette Fapál Lászlót, a Honvédelmi Minisztérium (HM) korábbi közigazgatási államtitkárát - tudta meg a Magyar Nemzet. Fapál Lászlót 2004 végén Juhász Ferenc szocialista honvédelmi minisztersége idején nevezték ki államtitkárnak.


Korábban a Honvédszakszervezet jogsegélyszolgálatának vezetőjeként, illetve a HM Zrínyi Kht. jogtanácsadójaként is tevékenykedett. A lap érdeklődésére Budai Gyula elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos arról számolt be, hogy maga is vizsgálatot folytat több olyan ügyben, amelyben Fapál László érintettsége is felvetődött. Hozzátette: mivel ő is úgy értesült, hogy a katonai ügyészség eljárást folytat a volt közigazgatási államtitkár ellen, csütörtököm soron kívüli tájékoztatást kért az ügyben Hegedüs Antaltól, a katonai ügyészség vezetőjétől. Az ügyészség szóvivője a nyomozás érdekeire való tekintettel nem közölte, hogy kit érint a kényszerintézkedés.

 

Forrás: Magyar Nemzet/HÍR PORT24

2010-12-10

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite