2018. november 17., szombat - Hortenzia, Gergő
Keresés a tartalomban
ItthonÚjabb idézést kapott Molnár Gyula

Újabb idézést kapott Molnár Gyula


Az MSZP kiáll Molnár Gyula újdudai szocialista polgármester mellett, akit egy ingatlan tulajdonjogának átruházása kapcsán gyanúsítotti kihallgatásra idézett be az ügyészség. Újabb idézést kapott gyanúsítotti kihallgatásra Molnár Gyula, a XI. kerület polgármesterének hivatali irodájában kedden délután adták át a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai az újabb idézést - erről Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője tájékoztatta az MTI-t szerdán.

 

Molnár Gyula


A szóvivő ezzel cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint egy kampányrendezvényen adták volna át az idézést a politikusnak. Fazekas Géza szerint azért személyesen adták át az idézést, mert a korábbi, postán küldött idézés térti vevénye nem érkezett vissza a főügyészségre, így nem volt tisztázott, hogy Molnár Gyula megkapta-e azt.

Fazekas Géza megismételte keddi kijelentését, miszerint politikai nyilatkozatokra az ügyészség nem reagál.
Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke blogján írt Molnár Gyuláról és a vele kapcsolatos eljárásról. Úgy fogalmazott: "az ügyészek először a jogszabályokat felrúgva a XI. kerületi polgármesteri hivatalban tuszkolták az idézést egy titkárnő kezébe. Majd alighanem belátva a kapitális hibát, még nagyobbat követtek el: szeptember 27-én kora este egy kampányrendezvényen érték utol Molnár Gyulát, aki az idézést ott átvette, amely október 4-én hétfőre szól". Szanyi Tibor a Molnár Gyulával kapcsolatos eljárást "nyílt politikai aggressziónak" nevezte.

Egy ingatlan tulajdonjogának átruházása kapcsán hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatta meg a Központi Nyomozó Főügyészség Lakos Imrét, a XI. kerület alpolgármesterét kedden, továbbá keddre idézte gyanúsítotti kihallgatásra Molnár Gyulát, a kerület polgármesterét.

Az ügyészség szerint a vagyongazdálkodásért felelős alpolgármester a posztjából fakadó függőségi viszonyt kihasználva a hivatali helyzetével visszaélt, hogy egy kft.-nek előnyt szerezzen; a cég a XI. kerületben, a Dombóvári és Budafoki utak sarkán levő ingatlant szerette volna megszerezni, mert a környező ingatlanok már a tulajdonában álltak. Az ügyészség szerint a tulajdonjogot az államháztartási törvény előírásait megkerülve juttatták át a gazdasági társaságnak, mivel nem történt nyilvános versenytárgyalás. Mindez a nyomozóhatóság szerint a polgármester és az alpolgármester tudtával történt.

Lakos Imre panasszal élt a gyanúsítás ellen és megtagadta a vallomástételt. Ügyvédje, Papp Gábor az MTI-nek különösnek nevezte, hogy egy 2006-os ingatlanüggyel összefüggésben öt nappal az önkormányzati választás előtt gyanúsították meg Lakos Imrét, aki a Lokálpatrióták Újbudáért Egyesület támogatásával indul az egyik egyéni képviselői helyért.

Molnár Gyula az MTI-nek úgy nyilatkozott: "ha egy állami telek értékesítése ügyében (...) több mint ezer napja folyó vizsgálat a választások előtt négy nappal jut el abba a stádiumba, hogy egy esélyes polgármesterjelöltet az ügyészségre kell hívni, a helyettesét pedig meggyanúsítani, akkor az önmagáért beszél, és nem kívánom kommentálni".

Ezzel kapcsolatban Fazekas Géza kedden leszögezte: a főügyészség akkor közli a megalapozott gyanút, amikor az megfogalmazódott, ez szeptemberben történt meg és szeptember közepén küldték ki az idézéseket. Hangsúlyozta továbbá, hogy a főügyészség politikai nyilatkozatokra nem kíván reagálni.


Az MSZP kiáll Molnár Gyula mellett


Az MSZP arra szólítja fel a Fideszt, hogy ne adjon politikai megrendeléseket az ügyészségnek, a bíróságnak és a rendőrségnek. A párt vezetői szerdán kiálltak Molnár Gyula újdudai szocialista polgármester mellett, akit egy ingatlan tulajdonjogának átruházása kapcsán gyanúsítotti kihallgatásra idézett be az ügyészség.

Mesterházy Attila pártelnök az MSZP vezetőségének részvételével tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: szolidaritásukat fejezik ki, segítik őket és kiállnak minden jelöltjük mellett, akit "aljas támadás ért a kampányban". Kijelentette, a szocialisták egyesével és csoportosan sem "vadászhatók le".

Szanyi Tibor kampányfőnök úgy fogalmazott: a Molnár Gyulával történteket nem provokációnak, hanem aljas hajszának tekintik, ami már megközelíti a politikai agressziót. Azt üzente a Fidesznek: kormányzásra és nem politikai terrorra kapott felhatalmazást.

Molnár Gyula, Újbuda szocialista polgármester-jelöltje hangsúlyozta: vállalja a vizsgálatot, mert megalapozatlan a gyanúsítás.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2010-09-29

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite