2018. november 21., szerda - Olivér
Keresés a tartalomban
ItthonÚjabb taxisblokád jöhet

Újabb taxisblokád jöhet


Átgondolatlannak tartják és nem értenek egyet az úthasználati díj tervezett bevezetésével a hivatásos sofőrök, a taxisok demonstrációra is készek a Népszabadság szerint.

dugo_budapest


Egy szolgáltatásért egyszer lehet pénzt kérni - jelentette ki a lap keddi számában Dittel Gábor. A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete, a NiT-Hungary főtitkára szerint a közúti fuvarozók már fizetnek a budapesti utak használatáért, ezért a szakmai szervezet a fuvarozók költségeit növelő újabb díj bevezetését nem tudja elfogadni. Ha a kormány mégis ilyen döntést hoz, számíthat az érdekvédelmi szervezetek tiltakozására. De fel kell készülni arra is, hogy a szakvállalkozások költségeik növekedését áthárítják majd megrendelőikre.


Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke úgy látja, azokkal kívánják finanszíroztatni a csőd felé tartó vállalatot, akik nem veszik igénybe a szolgáltatásait. A taxisoknak épp elég okuk van a panaszra: a droszthasználati díj a korábbi évi 20 ezer forintról 30 ezerre emelkedett az év elején, emellett kötelezővé vált a kamarai tagság, amely további ötezer forintot vesz ki a vállalkozók pénztárcájából. Az OTSZ elnöke szerint, ha mégis bevezetnék az útdíjat, akkor a taxisszervezetek demonstrációt szerveznek.


Wáberer György, a legnagyobb közúti fuvarozó és logisztikai cég elnök-vezérigazgatója szerint az autósok terheinek növelése helyett érdemes lenne azon elgondolkodni, hogy lehetne a BKV működését átalakítani úgy, hogy a jelenleginél nagyságrendekkel kisebb veszteséget termeljen. A hatékonyságát le lehet mérni azon, hogy egy-egy járművére hány adminisztratív alkalmazott jut; ha ez a szorzó 1,3-nál nagyobb, a problémák orvoslásának egyik eszközét sikerült megtalálni - mondta.


Forrás: MTI/Népszabadság/HÍR PORT24

 

 

2012-01-31

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite