2018. november 15., csütörtök - Albert, Lipót
Keresés a tartalomban
BulvárÚjabb luxuslakodalom - vagyis több mint 190 millió forintba került

Újabb luxuslakodalom volt Kínában


A délnyugat-kínai Csungking város túl van történelmének legdrágább esküvőjén, amely a hírek szerint 5 millió jüanba, vagyis több mint 190 millió forintba került - jelentette a helyi sajtó információi alapján a hongkongi South China Morning Post című lap hétfőn.

eskuvo

Az elmúlt hétvége nagy eseményére egy fürdőzésre is lehetőséget nyújtó szállodában került sor; éttermében több mint száz asztalra terítettek, asztalonként 10 ezer jüan, vagyis 360 ezer forint feletti értékben.

A számlát a vőlegény édesapja, Ceng Kuo, egy helyben jól ismert és gazdag üzletember, a Fuxing Doors Industry Group vezetője állta. A csungkingi hírlapnak nyilatkozva elmondta: úgy érezte, tartozik fiának, mivel már kis korától távol tanult a családtól, s elfoglaltsága miatt kevés időt fordított rá.

Az esküvői bankett méreteit és a külsőségeket illetően eleinte bizonytalan volt, de később meggyőzte magát, hogy az esemény végül is jó reklám a cégének is. "Két legyet ütöttünk egy csapásra" - mondta elégedetten az idősebb Ceng, aki szerint a lagzi és az a körüli hírverés "megérte a befektetést".

Úgy tudni, hogy kétmillió jüant, körülbelül 75 millió forintot áldoztak a fellépő énekesek és zenészek gázsijára, akik - lévén a család ismerősei - "baráti áron" szórakoztatták a násznépet. A neves kínai fellépők mellett ott volt a nigériai születésű, Kínában ugyancsak közkedvelt Uwechue Emmanuel is.

Az esküvői konvojt húsz luxusautó alkotta, együttes értékük becslések szerint 60 millió jüan volt (2,2 milliárd forint). A képek tanúsága szerint volt köztük Rolls Royce, Lamborghini, Bentley, Ferrari és Porsche is.

A fényűző esküvők (és esetenként temetések) híre időről-időre felbukkan a kínai médiában. Épp egy éve egy Sanhszi tartományi bányamágnás 70 millió jüant költött lányának menyegzőjére. Idén januárban arról cikkeztek az újságok, hogy egy Fucsien tartományi üzletember egymilliárd jüanos (38 milliárd forint) hozománnyal indította el a házaséletben szeretett leányát.

 

Forrás:MTI/HÍR PORT24

 

 

2013-04-01

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite