2018. szeptember 22., szombat - Móric
Keresés a tartalomban
KultúraÚjra színpadon Eszenyi Enikő

Újra színpadon Eszenyi Enikő


A női szerzők jegyében telik, és a generációk harcáról szól majd a Vígszínház 2010-2011-es évada, melynek során a teátrum három játszóhelyén összesen nyolc saját bemutatót tart - mondta el a társulat csütörtöki sajtótájékoztatóján Eszenyi Enikő igazgató. "Tele vagyunk tettvággyal és sikerélménnyel" - utalt a rövidesen véget érő, jelenlegi évadra a Vígszínház vezetője, hozzátéve: munkájukat szakmai elismerések, szép kritikák és emelkedő jegy-, illetve bérleteladások igazolták.

Eszenyi Enikő


A most záruló szezonról szólva Eszenyi Enikő kiemelte: az intézmény új arculatot kapott, és megújultak a teátrum Váci utcai játszóhelye, a Pesti Színház belső terei is. Elindult a Víg Mozi; a társulat nemcsak szakmai, de könnyűzenei fesztiválokon - Sziget, VOLT, EFOTT - is bemutatkozott, és számos új rendezvény keretében találkozott a közönséggel.


A következő évadról szólva Eszenyi Enikő elmondta, hogy Csehov születésének 150. évfordulójára emlékezve első bemutatójuk a Ványa bácsi lesz október 1-jén. Egy másik évfordulóban a Vígszínház is érintett: az orosz szerző színművét 90 évvel ezelőtt a teátrum színpadán ismerhette meg először a közönség - jegyezte meg az igazgató. A Marton László által színre vitt Ványa bácsi főbb szerepeit Bata Éva, Gálffi László, Hámori Gabriella, Hegedűs D. Géza, Kútvölgyi Erzsébet és Benedek Miklós alakítják majd. Decemberben a magyar származású francia írónő, Yasmina Reza Az öldöklés istene című darabját állítja színpadra Kamondi Zoltán. Az előadásban Börcsök Enikő mellett - első alkalommal igazgatói munkája megkezdése óta - Eszenyi Enikő is szerepet vállal.


A teátrum vezetője 2011-ben új rendezéssel is jelentkezik; a Vígszínház Shakespeare-sorozatának folytatásaként a Rómeó és Júliát viszi színre Varju Kálmánnal és Bata Évával a főszerepben. Az évad során a nagyszínpad Szőcs Artúr diplomarendezésének és a Természetes Vészek Kollektíva Salto Mortale Frontale című vendégjátékának is otthont ad majd.


Októberben tartja első bemutatóját a Pesti Színház is: az izraeli Hadar Galron különös atmoszférájú, női fürdőben játszódó, Mikve című darabjában Papp Verát, Börcsök Enikőt, Hegyi Barbarát, Igó Évát, Kovács Patríciát, Tornyi Ildikót, valamint Eszenyi Enikőt láthatja a közönség. A kortárs színművet Michal Docekal, a Cseh Nemzeti Színház igazgatója rendezi, a fordító Parti Nagy Lajos. "Karácsonyi ajándéknak" szánja a teátrum Varró Dániel nagysikerű meseregénye, a Túl a Maszat-hegyen kibővített és átdolgozott színpadi adaptációját, melyhez Presser Gábor írt új dalokat. A fiatal Néder Panni által rendezett produkció főbb szerepeit Molnár Áron, Halász Judit, Hegyi Barbara, Kovács Patrícia és Csőre Gábor játssza.


Henry Fielding Tom Jones című pikareszk regényéből David Rogers készített mesejátékot, melyet Kovács Márton zenéjével Bezerédi Zoltán visz színre 2011 márciusában a Pesti Színházban.


A Házi Színpad két bemutatóval jelentkezik. A teátrum felkérésére írta Kalocsa című verses drámáját Erdős Virág: a "bús őszi pamfletben" többek között Láng Annamáriát és Epres Attilát láthatja a közönség; a rendező Néder Panni lesz. Szepes Mária A vörös oroszlán című misztikus regényéből Lőrinczy Attila készített monodrámát, melyet Bodor Böbe rendezésében, Venczel Verával mutat be a Házi Színpad.


A Vígszínház társulatához a következő évadban Láng Annamária és Molnár Áron csatlakozik. A teátrum májusban Kolozsvárott, majd Újvidéken, míg ősszel Szöulban vendégszerepel - jelentette be Eszenyi Enikő. Mint az igazgató elmondta, a Vígszínház május 1-jén Vígmajálissal ünnepli 114. születésnapját, melyre 15 órától változatos programmal várják az érdeklődőket.

2010-04-29

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite