Mind Londonban, mind Budapesten megosztottak az elemzők a Monetáris Tanács hétfői kamatdöntő ülése előtt, az 5,5 százalékos alapkamat újabb 25 bázispontos emelésére a budapesti szakértők pontosan fele szavazott.
A jegybank minden eszközével egy kiszámítható, stabil gazdasági pálya magvalósulását támogatja - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a jegybank pénteki budapesti, Horgony 2011 című konferenciáján.
Az építőipari termelés volumene októberben mind a kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 12,2 százalékkal csökkent a tavaly októberihez képest, míg szezonálisan kiigazítva a termelés 2,5 százalékkal volt alacsonyabb az előző havinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Simor András magyar jegybankelnökkel közölt interjút kedden internetes kiadásában a The Wall Street Journal Europe (WSJE) című, európai kiadású amerikai üzleti napilap.
Emeli bruttó 4-4 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelemi árát szerdán a Mol Nyrt., és ezzel új történelmi csúcsot érnek el az árak - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. A benzin átlagára 357-358 forintra, a gázolajé pedig 345 forintra emelkedik.
A közgazdász szerint a 2011-es költségvetés nem szolgálja sem a növekedést, sem a foglalkoztatás bővülését, mivel nem ösztönzi az ezeket megalapozó beruházás és kereslet élénkítését.
Az intézkedés az OTP Bank, a OTP Jelzálogbank, a K&H Bank, az MKB Bank, az Erste Bank Hungary, az FHB Jelzálogbank, az MFB és a Budapest Bank besorolását érinti.
Emeli bruttó 8, illetve 6 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelemi árát szerdán a Mol Nyrt., s ezzel új történelmi csúcsot érnek el az árak - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
A benzin és a gázolaj tőzsdei jegyzésárait, valamint a forint gyengülését figyelembe véve ismét emelkednie kellene az üzemanyagok nagykereskedelmi árának a jövő héten, akár bruttó 5-8 forinttal is - állítják piaci elemzők.