2019. november 20., szerda - Jolán
Keresés a tartalomban

kormányülésA kormány 90 milliárd forintos intézkedéscsomagról döntött az államháztartási egyenleg javítása érdekében - tudatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken a MTI-vel.

adóA közművezetékek minden megkezdett métere után 100 forint lesz az adó 2013. január 1-jétől a közművezetékek adójáról szóló, a nemzetgazdasági miniszter által pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint.

MunkanélküliA Bricostore barkácslánc december 31-ével kivonul Magyarországról - mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke csütörtökön az MTI-nek, hozzátéve, hogy emiatt legalább ezren veszíthetik el munkahelyüket.

Üzleti negyed - 2012.11.15

tozsdeegyMagyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2012. harmadik negyedévében 1,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatok alapján csütörtökön.

forintcsodAz euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a jenhez képest erősödött, a dollárhoz viszonyítva pedig alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama a bankközi piacon.

tozsdeegyA fogyasztói árak októberben 0,1 százalékkal emelkedtek az egy hónappal korábbihoz képest, és 6,0 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Üzleti negyed - 2012.11.13

BenzinNem változtat a héten az üzemanyagok nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.

MoodysEgyharmadosra becsüli a görög eurótagság megszűnésének esélyeit a Moody's Investors Service hétfőn Londonban ismertetett átfogó elemzése.

internetegyA munkahelyi interneteléréssel rendelkező magyar munkavállalók 55 százaléka, több mint 800 ezer dolgozó használja munkahelyéről a közösségi oldalakat az informatikai biztonsággal foglalkozó Gateprotect tűzfalgyártó reprezentatív felmérése szerint.

Varga Mihály001A kormány bízik benne, hogy még az idén folytatódhatnak a hiteltárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Bizottsággal - mondta Varga Mihály tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a Heti Válasz Kiadó, a Századvég Alapítvány és a Széll Kálmán Alapítvány budapesti konferencián kedden.

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite