2018. szeptember 21., péntek - Máté
Keresés a tartalomban

pénz001Ha nem sikerül fenntartani az euróövezetet, akkor rendezett módon kell felszámolni - mondta komoly feltűnést keltő beszédében a brit pénzügyi szolgáltatási szektor felügyelőhatóságának (FSA) elnöke.

Üzleti negyed - 2012.10.11

kapuvári húsgyárDolgozóinak kétharmadát elbocsáthatja a kapuvári húsgyár - erősítette meg az MTI értesülését csütörtök reggel az üzem szakszervezeti vezetője.

csirkehúsA csirketermékeknél újabb 10 százalék körüli áremelést kívánnak végrehajtani a baromfiipari cégek novemberben - közölte Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke szerdán az MTI-vel.

gdpA magyar gazdaság teljesítménye 2012-ben a 2005. évivel lesz azonos, azaz az utóbbi hét év a gazdasági növekedés szempontjából elveszett - mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

szijjarto_peterHamarosan konkrét szerződések születhetnek magyar és azeri vállalatok között; Szijjártó Péter tudomása szerint az azeri delegációval érkezett üzletemberek kedden céglátogatásokon vesznek részt - mondta a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Üzleti negyed - 2012.10.08

BenzinEmeli bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.

Üzleti negyed - 2012.10.08

forintcsodMinimálisan mozdult el a forint árfolyama hétfő kora reggelre péntek estéhez képest a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon.

Simor AndrásHosszú távú gondolkodásra és összefogásra van szükség a lakossági pénzügyi szolgáltatásoknál - mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke a történelemtanárok 22. országos konferenciájának nyitó előadásán Budapesten szombaton.

Pénz4A tavalyi szja-bevallások adatai szerint a főváros XII. kerületében, Hegyvidéken élőknek a legmagasabb az egy főre jutó összevont jövedelmük, 3 millió 733 ezer forint, míg a XXI. kerületben, Csepelen lakóké a legalacsonyabb, 2 millió 52 ezer forint; Pest megyében Budaörs vezet, míg Nagykőrös áll a lista végén - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdai közleményéből.

kamatNem érez ellentmondást a friss inflációs előrejelzés és az általuk is megszavazott szeptemberi újabb jegybanki kamatcsökkentés között a monetáris tanács nyilatkozó két külsős tagja.

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite