2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
ItthonVádat emelt a miskolci ügyészség a monoki polgármester ellen

Vádat emelt a miskolci ügyészség a monoki polgármester ellen


Szepessy ZsoltVádat emelt a Miskolci Városi Ügyészség Szepessy Zsolt, Monok polgármestere és társa ellen jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűntett és más bűncselekmények miatt; a vádemelést két hete nyújtották be a Miskolci Városi Bírósághoz.


Ujjné Grajz Erzsébet városi vezető-helyettes ügyész az MTI-nek pénteken elmondta: a nyomozás eredményeként megállapították, hogy Monok önkormányzata négy évvel ezelőtt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területfejlesztési Tanácstól pályázatokon - többek között a 2006. tavaszi esőzések hatására keletkezett pincebeszakadások helyreállítására, valamint útfelújításra - nyert el vissza nem térítendő támogatásokat.
A vezető-helyettes ügyész közlése szerint a rekonstrukciós munkálatokra elnyert csaknem 3,5 millió forint támogatás elszámolása során a polgármester valótlan tartalmú számlát nyújtott be a megyei területfejlesztési tanácshoz, ezen túlmenően vagyonkezelési kötelezettségét megszegve döntött további 4 millió forint kifizetéséről. A rekonstrukciós munkálatokkal kapcsolatosan az is kiderült, hogy azt nem a számlát kiállító cég végezte el, illetve a munkákat nem a területfejlesztési tanácshoz benyújtott, majd elfogadott pályázatban leírt műszaki tartalommal végezték el - részletezte Ujjné Grajz Erzsébet.
Hozzátette, hogy mindezen cselekmények a vád szerint jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűntett és jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megállapítására alkalmasak.
Kitért arra is, hogy Monok önkormányzata 2006-ban útfelújítási munkálatok végzésére 7 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatást nyert el a területfejlesztési tanácstól. Az útfelújítási munkákat a STRABAG Építő Zrt. végezte el. Az elvégzett munkákról Monok polgármesteri hivatala és a kivitelező teljesítési igazolást, majd a kivitelező számlát állított ki. Szepessy Zsolt polgármester az önkormányzat részére megküldött és befogadott számlát elszámolás végett a Borsod megyei fejlesztési ügynökségnek küldte meg, majd az elnyert támogatás összegét "lehívta".
A támogatás összege az önkormányzat számlájára megérkezett, ennek ellenére nem történt meg a STRABAG Zrt. követelésének kiegyenlítése. Az önkormányzat a támogatási összeget más célra fordította és a vállalat követelését csak egy - 2008. december 31. napjáig érvényes - részletfizetéses eljárás keretében, más forrásból fizette ki. E cselekmény a vád szerint jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettének megállapítására alkalmas - ismertette Ujjné Grajz Erzsébet.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2010-08-28

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite