2018. november 20., kedd - Jolán
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeVágott dohányt foglaltak le Borsodban és Nógrádban

Vágott dohányt foglaltak le Borsodban és Nógrádban


Nyolcmillió forint értékben foglaltak le vágott dohányt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyében - közölte a szervezet észak-magyarországi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense az MTI-vel kedden.

nav ellenorok

Kovács Dorina tájékoztatása szerint a járőrök két kisteherautót ellenőriztek, az egyikben 300, a másikban 50 kilogramm vágott dohányt találtak fél és egykilós tételekre porciózva.

A sofőrök a jövedékiadó-köteles árú eredetét nem tudták igazolni, ezért a pénzügyőrök a szállítmányt lefoglalták, valamint a házkutatásokkor fellelt további száz kilogramm vágott dohányt is.

A két kisteherautót elkobozták, értékük a jövedéki bírság és adóhiány fedezetétül szolgálhat. A lefoglalt dohány értéke nyolcmillió forint, az elkövetőkre orgazdaság miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztést szabhatnak ki - tette hozzá Kovács Dorina, megjegyezve: a házilag sodort cigaretta terjedésével az adózatlan vágott dohány illegális kereskedelme is fellendült.

Forrás: MTI/ HÍR PORT24

 

 

2013-04-30

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite