2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban
BulvárVáratlan fordulat - A szakács felesége befogadja Lázárkát

Váratlan fordulat - A szakács felesége befogadja Lázárkát


Kovács LázárKovács Lázár nem akarja kiszakítani megszokott világából Lázárkát, de azt mondta, ha arról van szó, akkor családja szívesen befogja a kis Lázárkát.


Kovács Lázár neje befogadja a kis Lázárt - írja a Blikk vasárnapi száma. A szakács szeretne részt venni Lázárka nevelésében, ám arról eddig nem hallhattunk, hogy Melinda, Lázár felesége mit szól ehhez. Az arának nap, mint nap szembesülnie kell azzal, hogy férje valamikor félrelépett és egy másik nőtől is gyerek született.


Kovács Lázár azt mondja sok feleség ettől sokkal kevesebbért is feladja a házasságát, Melinda azonban példamutató módon folyamatosan azon dolgozik, hogy tartsa össze a családot. Nekünk három közösen tervezett gyerekünk van, akikből szeretnénk egészséges felnőtteket nevelni - tette hozzá Kovács Lázár. Majd hozzáteszi, nagyon sajnálja, hogy Andrea, Lázárka édesanyja elmarta őt a fiától, pedig a kis Lázárt is éppen annyira szereti, mint a többi gyerekét.


Kovács Lázárt ügyvédje Ruttner György a lapnak azt mondta: amíg le nem zajlanak a bíróság előtti egyeztetések, addig ügyfelének azt tanácsolta, hogy ne látogassa a kis Lázárt. Lázárka másfél éve nem látta az apukáját, számára Kovács Lázár egy teljesen idegen ember. A láthatásokon azonban az első időkben Andreának is ott kell lennie, utána viszont gyökeresen megváltozhat Lázárka élete. Kovács Lázár nem akarja kiszakítani megszokott világából Lázárkát, de azt mondta, ha arról van szó, akkor családja szívesen befogja a kis Lázárt.

 

Forrás: Blikk/HÍR PORT24

2011-04-10

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite