2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban
ItthonVarga: ezen a héten szavaz a forintosításról az Országgyűlés

Varga: ezen a héten szavaz a forintosításról az Országgyűlés


A parlament ezen a héten szavazhat a devizahiteles mentőcsomaghoz benyújtott módosító javaslatokról, egy új elem került a rendszerbe, az árfolyamgátasokat érintő forintosítási lehetőség, így ezzel együtt fogják a képviselők megszavazni a devizahitelek forintosítását szabályozó törvényt - mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter az M1 Ma reggel című műsorában hétfőn.

Varga Mihály0103


"Azt számoltuk ki, hogy átlagosan mintegy másfél millió forinttal fog csökkeni a hitel tőkerésze. Óriási eredménynek tartom, hogy el tudtunk jutni idáig, hiszen Európában, de a világon is a legnagyobb és a legátfogóbb hitelmentő csomagot a magyar kormány indította el" - jelentette ki Varga Mihály. Nemcsak Magyarországon, de Ausztriában vagy Franciaországban is sok probléma származott a devizahitelekből, a svájci frank alapú hitelek jelentősen megnehezítették ezeknek a hiteleseknek az életét, de olyan intézkedés sorozattal, mint a magyar kormány, más ország egyáltalán nem állt elő - tette hozzá a miniszter.


Varga Mihály ismét hangsúlyozta, hogy a forintosításnak az elszámoltatással együtt van értelme, az igazi tőkerész, és törlesztőrészlet csökkenés az elszámoltatással következik be. Elmondta, jövő tavasszal a devizahiteles állampolgár kapni fog a bankjától egy levelet, amiben benne lesz a pontos elszámolás, hogy mennyivel kurtították meg az elmúlt években, mennyivel csökken a törlesztőrészlet, a tőkerész, és ezt kell forintosítani majd ugyanabban a pillanatban.


A költségvetésből eredő jövő évi változások közül kérdésre válaszolva Varga Mihály az otthonteremtési támogatás kiszélesedéséről beszélt. Egyrészt már az egy gyermekeseknek is lesz lehetőségük arra, hogy igénybe vegyék az otthonteremtési támogatást, régebbi nevén a "szocpolt". Másrészt pedig használt laksás vásárlásra is fel lehet majd használni ezt a támogatást, hiszen nagyon sok ember számára az első lépés az, hogy használt lakást vásárol és onnan tud majd továbblépni - mondta a miniszter.


Hozzátette, azt szeretnék elérni, hogy az új lakásépítések száma ismét növekedni kezdjen. A kívánatos az, hogy a lakásállomány egy százalékát építsék fel évente, ez negyvenezer lakás, de "ettől most nagyon messze vagyunk" - mondta a miniszter. A magánnyugdíj-pénztárak esetleges bezárásáról szólva Varga Mihály arra hívta fel a figyelmet: a kormányzat nem engedheti meg, hogy hatvanezer ember mindenféle ellátás nélkül maradjon. Legalábbis azok, akik tisztességesen fizetik a tagdíjat, "arra számítanak, hogy a magánnyugdíj-pénztártól majd járadékuk lesz, de nem lesz, mert a többi tag nem fizeti a tagdíjat és így ez egy ál-nyugdíj pénztár, mert a tagdíjakból csak a saját működését finanszírozza, azaz feléli a tagdíjat" - mondta.


Felidézte: Csehországban kimondták, hogy 2016 január elsejével megszűnnek a kötelező magánpénztárak, de "a magyar kormány nem ezt a megoldást választotta, hanem azt mondta, hogy maradhat ez a forma, de csak akkor, ha a tagok legalább hetven százaléka fizeti a tagdíjat. Kíváncsi leszek, hogy a megmaradt nyugdíjpénztárak közül ez majd hánynál fog működni?" - tette hozzá Varga Mihály.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

2014-11-24

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite