2018. szeptember 23., - Tekla
Keresés a tartalomban
NagyvilágVasárnap tartják a francia elnökválasztás második fordulóját

Vasárnap tartják a francia elnökválasztás második fordulóját


Negyvenöt millió szavazásra jogosult állampolgárt várnak vasárnap Franciaországban az urnákhoz az elnökválasztás második fordulójában, hogy eldöntsék: továbbra is a konzervatív Nicolas Sarkozy, vagy pedig szocialista kihívója, Francois Hollande töltheti be az államfői tisztséget a következő öt évben.

Nicolas Sarkozy


A pénteken nyilvánosságra hozott utolsó felmérések szerint a két jelölt között a különbség ugyan csökkent, de a két héttel ezelőtti első fordulóban a szavazatok 28,6 százalékával élen végzett ellenzéki politikus számít továbbra is az esélyesebbnek, miután a jelzett előnye meghaladja a statisztikai hibahatárt: Hollande-nak 52,5-53,5 százalék közötti támogatottságú győzelmet prognosztizálnak a közvélemény-kutatók.


Az első fordulóban az ellenzéki kihívója mögött alig félmillió szavazattal kevesebbet kapott jelenlegi elnök 46,5-47,5 százalék közötti eredményre számíthat vasárnap. A szerda esti, közel 18 milliós nézettségű háromórás tv-vita után készült felmérések egyébként arra is rávilágítottak, hogy a párharcban a franciák a szocialista jelöltet találták meggyőzőbbnek. Ennek abból a szempontból lehet jelentősége, hogy a választónak mintegy húsz százaléka, elsősorban az első fordulóban kiesett jelöltek tábora még mindig nem döntötte el, hogy kire adja a voksát.


A felmérések azelőtt készültek, hogy az első fordulóban 9 százalékot elért centrista Francois Bayrou csütörtökön este jelezte: személy szerint Hollande-ot támogatja, de hívei számára nem ad ajánlást. Ez az első alkalom Franciaországban, hogy egy centrista politikus nem a jobb-, hanem a baloldal mögé áll be. Két nappal korábban pedig a 18 százalékot szerző szélsőjobboldali Marine Le Pen elárulta: üres szavazólapot fog leadni vasárnap, és ő is a híveire bízza, hogy kit választanak. A Nemzeti Front más vezetői azonban a kamerák előtt sem tagadták, hogy Hollande-ra fognak szavazni. Azt remélik ugyanis, hogy Sarkozy veresége szétrobbanthatja a szétzilálódott jobbközép tábort, amely Marine Le Pen körül szerveződhetne újjá a június 10-17-i nemzetgyűlési választások előtt.


"Mi határozzuk meg ennek a választásnak a témáit, a francia politika vonzásának középpontjába kerültünk" - hívta fel a figyelmet május 1-i nagygyűlésén Le Pen. A pártvezér arra utalt, hogy a két forduló között Sarkozy - akinek a győzelemhez létfontosságú az első fordulóban Le Penre adott szavazatok megszerzése - és Hollande is a szélsőjobboldali tábor megnyeréséért kampányolt. Sarkozy teljesen átvette az FN témáit és retorikáját a bevándorlás-ellenességről, a határellenőrzés visszaállításának szükségességéről vagy a közbiztonsági problémák hangsúlyozásáról. Hollande viszont azoknak az egykori baloldali szavazóknak próbált új ígéreteket tenni, akik a nyolcvanas években pártoltak át a szélsőjobboldalra.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2012-05-04

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite