2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban
ItthonVerekedés Gyöngyöspatán: négyen megsérültek, egyikük súlyosan

Verekedés Gyöngyöspatán - négyen megsérültek, egyikük súlyosan


gyongyospata03Négyen megsérültek a Heves megyei Gyöngyöspatán kedd este kitört verekedésben. A konfliktus egy terepszínű egyenruhás csoport és a helyi romák között alakult ki.


Gyöngyöspatán este - eddig tisztázatlan körülmények között - verekedés tört ki a Véderő elnevezésű szervezet és a helyi romák egy-egy csoportja között.


Az Országos Mentőszolgálat ügyeletese azt közölte, hogy az elsődleges megállapítások szerint az egyik sérült állapota súlyos, a többieké könnyebb. A sérülteket a hatvani kórház traumatológiai osztályára szállították. A rendőrség tájékoztatása szerint a településen több embert is előállítottak.


Horváth Aladár szerint kődobálás előzte meg a verekedést


Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Mozgalom országos elnöke szerint kődobálás előzte meg a kedd esti, gyöngyöspatai verekedést, melyben többen megsérültek. A megyei kormányhivatal vezetője úgy értesült, hogy a Betyársereg elnevezésű szervezet tagjai verekedtek össze a helyi romákkal. Horváth Aladár a helyszínről azt nyilatkozta, hogy este fél tízkor tört ki tömegverekedés, miután a Bem utcán terepszínű egyenruhások kövekkel megdobáltak a cigánysoron egy házat. Elmondta, ezt megelőzően messziről ismeretlenek mutogattak és fegyvernek látszó tárgyat szegeztek a cigányokra.


Úgy vélekedett: a rendőrségnek és a jognak az eddigiektől eltérően kellene értékelnie a helyzetet, hiszen folyamatos faji jellegű, a cigányság ellen irányuló provokáció zajlik a településen. A verekedés annak ellenére robbant ki, hogy a szomszéd utcában nagy erőkkel volt jelen a rendőrség - mondta a jogvédő.


Betyársereg, Véderő


A helyszínre érkezett Horváth László, a Heves Megyei Kormányhivatal vezetője is, aki méltatlannak és tarthatatlannak nevezte a kialakult helyzetet. A kormányhivatal vezetője azt mondta: ahol a gyűlölet elszabadul, ott nem meglepő, ha erőszakba torkollnak az események. Közölte, ő úgy értesült, hogy a Betyársereg elnevezésű szervezet tagjai jártak a településen, és ők verekedtek össze a helyi romákkal. Más hírek szerint a Véderő tagjai jöttek vissza a településre.


Az Indexnek Radó János, a Roma Polgárjogi Alapítvány helyszínen tartózkodó munkatársa azt mondta, kedden több egyenruhás Véderő-tag szivárgott vissza. Ők, valamint a velük szimpatizáló gyöngyöspataiak egész nap provokálták azokat a romákat, akik nem a cigánysoron, hanem a falu központjában élnek. Napközben állítólag egy pisztolyt is mutogatva fenyegették őket - írta az Index.


Állítólag ittasak voltak


A Roma Sajtóközpont a történtekről azt írta, hogy kedd este a rendőrségi figyelem lankadását kihasználva verekedést provokáltak Gyöngyöspatán militáns csoportok tagjai. Úgy tudják, hogy délután a Véderő és a Betyársereg tagjai nagyobb számban jelentek meg Gyöngyöspatán.


Az RSK szerint az esti órákban egy 30-35 fős, katonai gyakorlóruhát viselő ittas csoport jelent meg a cigánytelepen, majd kövekkel dobálták a házakat, és megsebesítettek egy 14 éves gyermeket; ezt követően kezdődött a verekedés.


Előzmény


A történtek előzménye, hogy korábban több mint két hétig járőröztek a településen a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai. Majd az április 22-e és 24-e közötti időre a Véderő elnevezésű szervezet honvédelmi alapismereteket oktató tábort hirdetett meg a község határában, a roma telep szomszédságában lévő, Kecskekő elnevezésű területre. A tábor meghirdetett időtartamára, a Vöröskereszt közreműködésével Csillebércen, illetve Szolnok-Tiszaligeten helyeztek el 267 gyöngyöspatai roma asszonyt és gyermeket, akik vasárnap tértek vissza a faluba.


A Véderő táborában megjelentek közül nyolc személyt, köztük a szervezet vezetőjét, Eszes Tamást, még 22-én őrizetbe vett a rendőrség, garázdaság szabálysértésének gyanújával. Ugyanakkor az Egri Városi Bíróság hétfőn, nem jogerősen megszüntette velük szemben az eljárást.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2011-04-27

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite