2018. szeptember 19., szerda - Vilhelmina
Keresés a tartalomban
ItthonVettel győzött, de még nem világbajnok

Vettel győzött, de még nem világbajnok


A vb-címvédő német Sebastian Vettel (Red Bull) nyerte vasárnap a Forma-1-es világbajnokság Szingapúri Nagydíját.

vettel


A pontversenyben éllovas Vettel mögött a brit Jenson Button (McLaren) végzett a második helyen, míg az ausztrál Mark Webber (Red Bull) lett a harmadik a Marina Bay-i utcai pályán. A 24 éves német pilótának, aki rajt-cél győzelmet aratott és idei kilencedik futamát nyerte meg, 124 pont az előnye Buttonnal szemben és öt versennyel a zárás előtt csupán egyetlen pont választja el attól, hogy megszerezze sorrendben második vb-címét.


Nagyobb gond nélkül zajlott le a start, Vettel megtartotta első helyét, mögötte Button, a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) és Webber következett az első kör végén. A tizedik körben változatlanul Vettel vezetett, előnye már több mint tíz mp volt Buttonnal és 17 Webberrel szemben, Alonso pedig kereket cserélt, mert egyre jobban lelassult a Ferrari. A negyedik helyen Massa, az ötödiken pedig Hamilton autózott. Ezt követően a többi pilóta is boxlátogatáson volt.


A kerékcsere után a brit Lewis Hamilton (McLaren) hátulról belerohant Felipe Massa Ferrarijába, a brazil egyik kereke defektes lett és a "rongyos" gumival volt kénytelen megtenni egy kört. A britnek az első szárnya szakadt le, így ő is bevonult a boxutcába, ráadásul a szabálytalan manőverért áthajtásos büntetést kapott. A verseny harmadánál Vettel biztosan tartotta előnyét Button, Alonso és Webber előtt.


A 30. körben Schumacher hátulról nekiment a mexikói Sergio Perez (Sauber) autójának, majd a gumifalba csapódott, emiatt beküldték a Safety Cart. A biztonsági autó a 34. körben hagyta el a pályát, az élen Vettel, Button, Alonso és Webber haladt, majd nem sokkal később az ausztrál megelőzte a spanyolt. A viadal utolsó harmada előtt változatlan volt a helyzet az élbolyban: Vettel magabiztosan vezetett, mögötte Button, Webber és Alonso robogott. Hamilton remek autózással felkapaszkodott az ötödik helyre.


A 49. körtől kezdve az élboly harmadszor is a boxutcában járt. A kerékcserék után továbbra is Vettel, Button, Webber és Alonso volt a sorrend az élen. A hajrában Button ugyan üldözőbe vette Vettelt, meg is közelítette a címvédőt, de megelőzni már nem tudta.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

 

2011-09-25

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite