2018. november 17., szombat - Hortenzia, Gergő
Keresés a tartalomban
ItthonViharos széllel és esővel érkezik az ősz

Viharos széllel és esővel érkezik az ősz

Északnyugat felől erős hidegfront éri el térségünket. Hatására pénteken jelentősen visszaesik a hőmérséklet.

viharharom

Várható időjárás az ország területére péntek estig:

Ma csökken a felhőzet, a legtöbb helyen még kisüt a nap, csapadék nem lesz. Holnap a hajnali óráktól északnyugat felől azonban fokozatosan mindenütt beborul az ég, és napközben már többfelé várható eső, zápor. Kezdetben a délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik, majd pénteken a szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és sokfelé viharossá fokozódik. Jelentősen visszaesik a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 15 fok között alakul. A hőmérséklet pénteken kora délután már csak 8 és 19 fok között valószínű, a Tiszántúlon lehet még a magasabb érték.

Távolabbi kilátások szombattól keddig:

Többször erősen megnövekszik a felhőzet, de emellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Eleinte szórványosan, majd többfelé valószínű eső, záporeső, kezdetben a hegyekben hózápor is előfordulhat.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább 5 mm) az ország területének 10 százalékán lehet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 3, 8, az időszak legvégén 7, 12 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10, 16, kedden 17, 22 fok között alakul.

Orvosmeteorológiai jelentés:

Erős hidegfronti hatásra kell számítani. A görcsökkel járó megbetegedéseknél fokozódik a görcshajlam, fejfájás, vérnyomásingadozás jelentkezhet.


Forrás: omsz.hu / HÍR PORT 24

 

2011-10-06

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite