2018. október 20., szombat - Vendel
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeVillanyoszlopnak ütközött egy autó Nógrád megyében

Villanyoszlopnak ütközött egy autó Nógrád megyében


Az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök - közölte Nógrád24.hu-val a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

villanyoszlopnakutkozott1008


Érsekvadkert irányából Rétság felé közlekedett tehergépkocsival egy 32 éves férfi 2018. október 7-én 12 óra körül, amikor egy kerékpárral közlekedő férfi előzésébe kezdett. A gépkocsivezető - eddig tisztázatlan körülmények között - az előzés közben jobbra kormányozta gépjárművét, melynek következtében a tehergépkocsi visszapillantó tükrével elsodorta a kerékpárost, aki elesett és megsérült.


A délutáni órákban Diósjenő belterületén közlekedett személygépkocsival egy 33 éves férfi, amikor a gépjárművel lesodródott az úttestről és az út menti beton tartóoszlopnak ütközött. A balesetben a gépjármű utasa megsérült.


A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, hiszen jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek!


Forrás: POLICE

2018-10-08

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite