2018. szeptember 19., szerda - Vilhelmina
Keresés a tartalomban
ItthonVisszajön az adórendőrség

Visszajön az adórendőrség


számlák-nyugtákÖsszevonná a Fidesz az APEH-et és a VPOP-t, a szervezet egyik egysége az adórendőrség lenne - értesült a Magyar Nemzet. Az Orbán-kormány idején már működött ilyen intézmény APEH Bűnügyi Igazgatóság néven, igaz, alkotmányellenesen. Létrehozásához ugyanis kétharmados többség kellett volna. ezzel most nem lesz baj - jegyzi meg a lap.


Az új kormány az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), valamint a vám- és pénzügyőrség összevonásával három egységből álló szervezetet hozna létre, amelynek harmadik egysége az adórendőrség lenne - írja a Magyar Nemzet.


A lap információi szerint az új hatóság munkát adna az APEH 15 ezer, valamint a vám- és pénzügyőrség hétezer alkalmazottjának is. Az adórendőrséget a rendvédelmi szerveknél dolgozókból töltenék fel. Az elképzelés legfontosabb eleme a közterhekkel kapcsolatos bűncselekményekben nyomozó adórendőrség lenne.


Az Orbán-kormány idején már működött ilyen intézmény APEH Bűnügyi Igazgatóság néven. Annak idején az igazgatóság évente kétezer vádemelési indítványt nyújtott be az ügyészségnek.
A szervezet akkor alkotmányellenesen működött, írja a Magyar Nemzet, mert az adórendőrség felállításáról szóló törvényt kétharmados többséggel kellett volna megalkotni.


A lap megjegyzi: ez - a választások eredményét ismerve - most nem lehet probléma.


Forrás: Magyar Nemzet/Nógrád24.hu

2010-04-27

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite