2018. szeptember 25., kedd - Eufrozina
Keresés a tartalomban
ItthonVM: nem várható élelmiszerár-robbanás Magyarországon

VM: nem várható élelmiszerár-robbanás Magyarországon


A Vidékfejlesztési Minisztérium megalapozatlannak tartja azokat az elemzői véleményeket, amelyek minden eddiginél brutálisabb élelmiszerár-emelkedést jósolnak Magyarországon.

etelek


Közleményében a minisztérium arról tájékoztat, hogy 2012 novemberében 6 százalékkal alacsonyabb volt a termelői árak növekedése októberhez képest, mint egy évvel ezelőtt, ugyanebben az időszakban. Az élelmiszerek drágulásának mértéke pedig 2012 decemberében novemberhez viszonyítva nem emelkedett, hanem 0,1 százalékkal 7 százalékra mérséklődött. Így folytatódott a növekedési ütem októberben kezdődött mérséklődése. E tendenciában nem várnak a szaktárcánál változást az idei év első hónapjaiban sem.


Fontos tényként írja a közlemény, hogy az élelmiszerárak emelkedését világszerte leginkább befolyásoló gabonafélék világpiaci ára 2012 decembere óta 15 százalékkal csökkent. Ez jó hír mind a hazai állattenyésztőknek, mind pedig a fogyasztóknak.
A takarmányárak csökkenésével ugyanis mérséklődhetnek az állattenyésztők költségei. Ez pedig pozitív kihatással lesz például a húsáruk árának változására is, hiszen az alapanyagköltség egy-egy élelmiszer előállítási költségének átlagosan közel 60 százalékát teszi ki. A közlemény aláhúzza: Magyarország kormánya folyamatosan figyelemmel kíséri az élelmiszerárak alakulását.

Forrás:MTI/HIR PORT24

 

2013-01-17

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite