2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
ItthonVM: 13 milliárd forintos segítség a fagykárosult gazdáknak

VM: 13 milliárd forintos segítség a fagykárosult gazdáknak

A kormány döntésének értelmében összesen 13 milliárd forint áll rendelkezésre a májusi fagykárok mérséklésére - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken az MTI-vel, a három elemből álló intézkedéscsomag a becslések szerint a károk csaknem felét fedezi.

fagykar

A tavaszi fagykárok enyhítéséről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg.

A határozat szerint azok a termelők, akiknek a terményeit a leginkább tönkretette a fagy, mintegy 1,3 milliárd forint gyorssegélyt kapnak. Ez esetben az előzetes számítások szerint 28-30 ezer hektár területről van szó.

A kárt szenvedett termelők mielőbbi talpra állása érdekében maximum 20 éves lejáratú, kamat- és banki költségmentes hitel felvételére is lehetőség nyílik 8 milliárd forint összegben. Emellett mintegy 4 milliárd forint jut a fagykárok mérséklésére az agrárkár-enyhítési rendszerből.

A közlemény szerint a Fagykár Forgóeszköz Hitelprogram segítségével hosszú lejáratú forgóeszköz hitelhez juthatnak a fagykárt szenvedettek. A 100 százalékban banki kamat- és költségmentes hitelt a mezőgazdasági termékek elsődleges előállításával foglalkozó vállalkozások, mezőgazdasági őstermelők és családi gazdálkodók vehetik fel. A kölcsön folyósításának feltétele, hogy a tavaszi fagy kártételét az ültetvényekben a jogszabályokban foglaltak szerint igazolni kell.

A hitel minimum 500 ezer, maximum 5 millió forint. Az összeg arányos a károsodás mértékével.

A közlemény szerint kárenyhítésre az Agrárkár-enyhítési Alapban is rendelkezésre áll várhatóan 4 milliárd forint. Ebből a kifizetésekre ez év decemberében, illetve 2012 elején lehet számítani.

A májusi fagy több mint 32 ezer hektárnyi ültetvényben, 28-29 milliárd forintos kárt okozott az országban.

Összesen 8.784 termelő jelentett be a kormányhivatalokhoz fagykárt. Ebből 7.035 termelő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, 640, illetve 368 termelő Bács-Kiskun-, és Pest megyében, míg további 216 termelő Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből tett bejelentést.

A májusi fagy leginkább a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyümölcstermesztő gazdaságokban okozott károkat. Különösen nagy, 80-100 százalékos a veszteség a megye keleti tájain, a térség más területein sem számolhatnak a gazdálkodók 40 százaléknál nagyobb terméssel - tartalmazza a közlemény.


Forrás: MTI / HÍR PORT 24

 

2011-07-22

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite