2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban
BulvárVV Jerzy becsajozott

VV Jerzy becsajozott

Hamar túltette magát Jerzy a Gigivel való szakításon, az egykori villalakót ugyanis egy ismeretlen lánnyal kapták lencsevégre, mégpedig meglehetősen intim pillanatokban.

 

vvjerzyegy

A lengyel származású fiú ugyanis egy budapesti étterem teraszán üldögélt a napokban egy feltűnően csinos hölgy társaságában, az pedig szinte azonnal kiderült, hogy nem csak egy kávéra ugrottak be, hiszen bensőségesen ölelgették egymást, majd heves csókcsatába kezdtek a találkán. Úgy tűnik, hogy a villa szépfiúja után a való világban is bomlanak a nők, Jerzy pedig egy percig sem szomorkodik az után, hogy a Gigivel való szerelmük zátonyra futott.

Az egykori villalakó elárulta, hogy valóban gyengéd szálak fűzik az ismeretlen lányhoz, ráadásul már évek óta, de ennek ellenére igazából szabad a szíve.

- Egy nagyon kedves ismerősömmel ültünk be beszélgetni és kávézni egy kicsit. Klarisszával már vagy három éve nem is találkoztunk, úgyhogy volt témánk bőven. Nem tagadom, hogy gyengéd érzelmek kötnek hozzá, olyan 18-19 éves koromban hulla szerelmes voltam ebbe a lányba, de akkor valamiért nem jött össze a dolog kettőnk között.Talán a korkülönbség miatt, hiszen tíz évvel idősebb nálam.

Nagyon jó volt újra találkozni vele. Aki annak ellenére, hogy láthatóan bensőséges viszonyt ápol a lánnyal, kijelentette, ő bizony még csajozni szeretne. - Klarisszával nagyon jól érzem magamat, de nem hiszem, hogy bármilyen kapcsolat is kialakulna közöttünk. A Gigivel való kapcsolatomon már túl vagyok, de még nem szeretném elkötelezni magam.


Forrás: Blikk / HÍR PORT 24

 

2011-06-20

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite