2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
ItthonZivatarokra és felhőszakadásra kell készülni

Zivatarokra és felhőszakadásra kell készülni


Kedden az ország jelentős részén várható eső; néhol zivatar, illetve felhőszakadás is előfordulhat - mondta Török László, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa hétfőn az MTI-nek.

esőooo


A meteorológiai szolgálat honlapja szerint keddre Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megye kivételével az ország valamennyi területére citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatar, illetve felhőszakadás miatt. Több helyen alakulhat ki heves zivatar károkat okozó szél vagy nagyméretű jég kíséretében, és számos megyében - elsősorban az ország déli részén - az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék is hullhat.


Mint Török László elmondta, elérte térségünket az a mediterrán ciklon, amelynek következtében főként a Dunántúlon, illetve az északkeleti területeken már délután számítani lehet záporokra, zivatarokra. Kedden folytatódik a csapadékos, borongós idő, a déli, délnyugati tájakon kiadós esőre is számítani lehet. A szél több helyen megerősödik, a zivatarok térségében viharossá is fokozódhat. Országszerte általában 16-23 Celsius-fok várható, de a napsütéses területeken akár 23-28 fok is lehet - mondta a meteorológus.


Szerdán elsősorban az ország déli részén várható zápor, zivatar. Csütörtökön még több lesz a napsütés, csak elvétve fordulnak elő záporok. Pénteken kezdetben még napsütéses idő ígérkezik, de később lehűlés várható. A hétvégén ismét csapadékosabbra, hűvösebbre fordul az idő, 22 fok körüli maximumhőmérséklettel - mondta Török László.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2012-05-22

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite