2018. november 12., hétfő - Jónás, Renátó
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeZsarolás, testi sértés és magánlaksértés Nógrád megyében

Zsarolás, testi sértés és magánlaksértés Nógrád megyében


A Salgótarjáni Rendőrkapitányság zsarolás bűntett kísérlet, könnyű testi sértés vétség, súlyos testi sértés bűntett és felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 19 éves és egy 21 éves etesi lakos ellen.

etespolice

Fotó: police.hu


A nyomozás adatai alapján a két férfi 2017. április 1-jén 17 óra körül bement egy etesi ingatlan udvarára, majd az ott lakó 55 éves férfit húszezer forint készpénz átadására szólították fel. A sértett nem tett eleget a követelésnek, ekkor a 21 éves férfi dulakodást követően egy karóval, két alkalommal megütötte az 55 éves sértettet. A további bántalmazás elől a férfi a családi házába menekült, akit a 21 éves gyanúsított követett. Az idősebb terhelt a ház bejárati ajtó üvegét betörte, társával a házba bement, ahol a sértettet bántalmazta.


A sértett védelmére kelt a szomszédban lakó 52 éves nő és a 61 éves férfi, akiket a két gyanúsított először a lakóházuk udvarán, majd a lakóházukban is több alkalommal megütött, megrúgott. A bántalmazás következtében az 55 éves férfi könnyű sérülést, míg az 52 éves nő és a 61 éves férfi súlyos sérülést szenvedett.


A nyomozók a büntetőeljárást a gyanúsítottakkal szemben a napokban befejezték és az ügy iratait vádemelési javaslattal a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészségnek megküldték.

 

Forrás: POLICE

2017-09-04

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite