A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében valósult meg az az értekezlet, amelynek célja a katolikus egyházi fenntartásban lévő intézményekben a bűn- és balesetmegelőzési tevékenység megerősítése – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Nógrád24.hu-val.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága a Magyar Katolikus Egyház Váci Egyházmegye és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködésének jegyében 2022. október 18-án egyeztető fórumot szervezett a Páter Bárkányi János Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium különtermében.

A fórumot Csík Csaba rendőr alezredes, a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság vezetője és Selmeczi Zoltán, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának főigazgatója nyitotta meg, amelynek során kitértek arra, hogy az egyházi plébános atyák és a diakónusok által közvetített bűn- és balesetmegelőzési felhívás a hívek számára kiemelt jelentőséggel bír és részükre az megkérdőjelezhetetlen.

Az értekezlet napirendi pontjai közé tartozott az erkölcsi és vagyoni veszélyekre történő figyelemfelhívás hatékony eszközeinek és módszereinek megbeszélése és az érintettek ezzel kapcsolatos tájékoztatása. Emellett szó esett a katolikus egyház fenntartásában lévő intézményekben történő bűn- és balesetmegelőzési tevékenység megszervezéséről, annak hatékonyságának növeléséről is.

A fórumon jelenlévő rendőrkapitányságok és a meghívott egyházak, felekezetek vezetői egyhangúan egyetértettek abban, hogy minden alkalmat meg kell ragadni a bűn- és balesetmegelőzési felhívások minél szélesebb körben történő közvetítésére. Megegyeztek abban is, hogy az elkövetkezendőkben is mindent megtesznek a közös munka hatékonysága növelése érdekében. Célként került meghatározásra, hogy a továbbiakban még nagyobb hangsúlyt helyeznek a prevenciós felhívások hívek között történő terjesztésére.

Forrás: POLICE