Nógrád megyében az elmúlt négy napon egy gyalogos életét vesztette közúti közlekedési baleset során.
Szécsény belterületén, a Varsányi úton haladt 2022. december 9-én 16 óra körül egy 39 éves férfi személygépkocsival, amikor egy ívben történő megfordulása során nem biztosított elsőbbséget az arra közlekedő gépkocsinak, amelynek következtében összeütköztek. A baleset során a sofőr megsérült.
Ugyanezen a napon 17 óra körül egy 44 éves nő közlekedett személygépkocsival Varsány belterületén, amikor az úttesten előtte keresztül áthaladó gyalogost elütötte. A gyalogos az ütközés következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Az elmúlt napokon a megye rendőrei további hat anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén és három ittas járművezetővel szemben intézkedtek.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a gépjárművezetőket, hogy az időjárási viszonyoknak megfelelően, fokozott figyelemmel és körültekintően közlekedjenek, különösen figyeljenek a gyalogosokra, kerékpárosokra! Kérjük továbbá, hogy ügyeljenek a sebesség helyes megválasztására!
A KRESZ a gyalogosok részére előírja, hogy „lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a láthatósági mellény (vagy ruházat) használata kötelező!” A láthatósági – fényvisszaverő – eszközök használata életmentő lehet lakott területen belül, sötétben és jó látási viszonyok között egyaránt, így a mellény viselése ajánlott azokban az esetekben is, amikor az éppen nem kötelező! A láthatósági mellény mellett, vagy a helyett a nem sötét színű, jól látható hétköznapi ruházat viselése is sokat jelenthet egy baleset bekövetkezésének megelőzésében.
…hogy mindenki hazaérjen!
Forrás: Police.hu