A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 22 éves varsányi férfival szemben, aki elkötött egy parkoló autót, hogy azzal kocsikázzon, majd egy másik autóról szerzett rendszámot szerelt a járműre.

A vádirat szerint a férfi 2022. október 19-én a hajnali órákban lakóhelyén egy számára idegen, parkoló, de nyitott járműbe beült, és az abban hagyott slusszkulccsal beindította, hogy egy ismerősével a településen furikázzanak. Mikor ismerőse kiszállt, a vádlott elhatározta, hogy Lőrincibe indul az autóval barátnőjéhez, ekkor az elkötött autó rendszámát levette, majd egy a vasútállomás környékén parkoló autóról leszerelt rendszámot szerelt fel a helyére.

Az így meghamisított rendszámú autóval sem közlekedhetett sokáig, ugyanis egy rendőri ellenőrzés során lebukott.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádiratában a büntetlen férfival szemben jármű önkényes elvételének bűntette és egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette miatt emelt vádat, melyben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

Forrás: Nograd24.hu/Nógrád Vármegyei Főügyészség

A NÓGRÁD24TV MŰSORÁT ITT TUDJA ÚJRANÉZNI